Emlékszel még? Így nézett ki Dukai Regina barna hajjal és rövid frizurával 16 éve

P.G. | 2021. Június 17.
Dukai Regina tiniként kifejezetten fiús lány volt, extra rövid hajjal, bő pólókban járt. Azóta alaposan megváltozott, de a személyisége megmaradt ugyanolyan természetesnek, mint az ismertsége előtt.

Dukai Regina nem tartozik azon magyar hírességekhez, akik mindenáron szeretnének a címlapon szerepelni. Habár a neve garancia a kattintásra, a magánéletét óvja.

Modell versus énekesnő

Dukai Regina már egészen korán, tiniként komolyan foglalkozott az énekeléssel, és az általános iskola mellett 4 évig zeneiskolába is járt. Itt nemcsak énekelni, hanem zongorázni is tanult, és a fiatal lány később is sokat tett azért, hogy énekesnő legyen: külön órákat vett, énektanárhoz járt, először azonban mégsem a hangja miatt vált ismertté.

Dukai Regina barna hajjal 2005-ben és szőkén, ahogy évek óta megszoktuk
Fotók: smagpictures.com

1999-ben a TV Kifutó című tehetségkutatójába jelentkezett, ahol nem ért el helyezést, így végül 2001-ben modellként ismerte meg az ország, amikor megnyerte az Év arca modellversenyt. 2003-ban aztán még nagyobb figyelmet kapott, amikor megválasztották a Coca Cola Light Ezüstlány győztesének. Innentől kezdve nem volt olyan női, sem férfi magazin, aminek a címlapján ne szerepelt volna. 2008-ban az FHM 100 Bombázó első helyezettjének is megválasztották. Dukai azóta is modellként dolgozik, és a hazai márkák mellett nagy, nemzetközi brandek is felkérik fotózásokra.

A modell egyébként gyerekként fiús lány volt, és az anyukája magassarkújai helyett inkább az apukája ruhái között nézelődött. Sőt, annak ellenére, hogy hosszú fürtökkel szoktuk meg, kamaszkorában volt olyan időszaka is, amikor három milliméteres hajjal érezte jól magát. Ugyan, néhány milliméteressel nem, de régen mi is láthattuk rövid frizurával.

Dukai Regina, modell, énekesnő, sztár

A 2000-es évek elején még egészen másként öltözködött a modellFotó: smagpictures.com

Dukai Regina, modell, énekesnő, sztár

A barna haj többször visszatért az évek alatt Fotó: smagpictures.com

Dukai Regina, modell, énekesnő, sztár

A rövid haj is nagyon jól állt a modellenk Fotó: smagpictures.com

Dukai Regina, modell, énekesnő, sztár

A 2005-ös Viva Cometen vörös hajjal, akkori párjával, Tóth Tiborral a Hoooligans-ból Fotó: smagpictures.com

Dukai Regina, modell, énekesnő, sztár

Dukai a Cosmo Bikini Show-ján póthajjal Fotó: smagpictures.com

Attól függetlenül, hogy már az egész ország ismerte a nevét, a zenei karrierjét sem akarta feladni: 2004-ben jelent meg az első albuma Csak szeress… címmel. A Befogom a szám című slágere egészen nagyot robbant a 2000-es évek derekán, ha akkor hallottad, egészen biztos, hogy a dallama a mai napig megvan:

Ez után a Tibor vagyok, de hódítani akarok című magyar film betétdalát is ő énekelte fel, valamint dolgozott együtt Sári Évivel, Dj Szeiferttel, Hamvai P.G.-vel is. Legutóbb a TV2 Nicsak, ki vagyok? vetélkedőjében szerepelt, ahol Kajdi Csaba már a maszk levétele előtt kitalálta, hogy a modellt rejti a jelmez.

A magánéletéről ritkán beszél

Habár Dukai a közösségi médiában kifejezetten aktív, és mára az egyik legbefolyásosabb influenszer lett Magyarországon, a magánéletéből igazán jelentőségteljes dolgokat nagyon ritkán oszt meg. A modell-énekesnő egy párt alkotott a Hooligans egyik frontemberével, Tóth Tiborral, 5 évig volt együtt Feczesin Róbert focistával, majd szintén egy futballistába szeretett bele. Utóbbi kapcsolatának 2017-ben lett vége, azonban azóta újra párkapcsolatban él – azt, hogy kivel, nem tudni, annyi biztos, hogy a férfi civil.

Dukai úgy nyilatkozott, hogy tanult a múlt hibáiból, és a magánéletét szeretné magának megtartani. Amikor a hírre 2020 végén rákérdezett a Cosmopiltan, így válaszolt:

“Sokan azt gondolják, ha valaki nem oszt meg fotókat a magánéletéről, akkor már nem is létezik, ami valahol szomorú. Attól, hogy nem posztolok róla, még nem vagyok szingli. Tanultam a múltamból, és sokkal jobban érzem magam úgy, ha a magánéletem megmarad magánéletnek.”

Dukai Regina, modell, énekesnő, sztár

Feczesin Róberttel sokáig voltak együtt Fotó: smagpictures.com

Dukai Regina, modell, énekesnő, sztár

A Sugarbird lányok - Dukainak azóta saját márkája van Fotó: smagpictures

Dukai Regina, modell, énekesnő, sztár

Testvérével, Gergővel Fotó: smagpictures.com

73519916

Itthon igazi stílusikon Fotó: smagpictures

Dukai Regina, modell, énekesnő, sztár

Édesapjával, akit 2019-ben elveszített Fotó: smagpictures

Dukai Regina, modell, énekesnő, sztár

A modell stílusa sokakat inspirál Fotó: smagpictures

Arról azonban nyíltan beszélt, amikor 2019-ben endometriózist diagnosztizáltak nála: egy vérrel teli cisztát találtak a jobb petefészkén. A betegség miatt el kellett hagynia a tejtermékeket, a cukrot, a húsokat és gluténmentesen kell étkeznie – elmondása szerint a változókorig, de minimum addig, amíg várandós nem lesz. Regina azért is beszélt erről, hogy felhívja a figyelmet az egyre több nőt érintő betegségre, és erőt adjon azoknak, akik hasonló problémával küzdenek.

“Ismét felhívom a figyelmeteket erre a rejtélyes betegségre, ami engem is érint – kezdi hosszú posztját a modell, majd a neki felírt gyógyszer borzalmairól ír. – Végül abbahagytam, mert majdnem minden mellékhatását produkáltam és szinte már magam számára is elviselhetetlen voltam. Ezek után eldöntöttem, hogy semmilyen ezzel kapcsolatos gyógyszert, injekciót, fogamzásgátlót nem vagyok hajlandó beszedni. (…) Az unokatestvérem felhívta a figyelmem az endometriózis-diétára, (…) ami nagy kihívás, de azóta is próbálom betartani”.

Tudj meg többet a hazai kedvenceidről!

Exit mobile version