nlc.hu
TV-sztárok

Oroszlán Szonja szőke és sötét hajjal!

Akkor és most! – 44 éves lett Oroszlán Szonja

A 2000-es években a csapból is Oroszlán Szonja folyt, és mi imádtuk! Aztán öt évre kiköltözött az Egyesült Államokba, és 2020-ban tért haza, Magyarországra. A ma 44 éves színésznő akkor és most!

Oroszlán Szonja az egyik legnépszerűbb színésznő volt a 2000-es években: színházakban épp úgy játszott, mint mozifilmekben, rengeteget szinkronizált, és a rádióban is ő szólt. 

Oroszlán Szonja nélkül nem volt mozi, tévé, sem színház

A zenész-értelmiségi családból származó színésznő a gimnázium után Bostonban tanult éneklést, majd itthon, a Színház-és Filmművészeti Egyetem elvégzése után bölcsészdiplomát is szerzett. Közben ismét kiment az USA-ba, és New Yorkban is részt vett egy színi kurzuson. Élete első színházi szerepét a Katona József Színházban kapta a Dzsungel könyvében, majd az évek alatt a Vígszínházban, a Pesti Színházban, a Centrál Színházban, a Játékszínben és a Madáchban is láthattuk.

Első filmszerepét Jancsó Miklós Nekem lámpást adott kezembe az úr Pesten című 1998-as alkotásának köszönheti, de sokan főleg az Egy szoknya, egy nadrág, az Egy bolond százat csinál, a Magyar vándor, és a Valami Amerika mozikból ismerjük. Utóbbi kapcsán többször összehozták Szabó Győzővel, de mindketten elmondták, hogy nem volt köztük semmi a munkakapcsolaton kívül. Közben a televízióban is sűrűn szerepelt: 2009–2011 között az RTL Klub Csillag születik egyik zsűritagja volt
Hernádi Judit, Fáy Miklós és Szirtes Tamás mellett.

Oroszlán Szonja
Megnézem
Összes kép (5)

Megunta a „szőke” szerepeket

Oroszlán Szonja 2013-ban mindenkit meglepett azzal, hogy egy időre megvált szőke fürtjeitől, és barna hajszínre váltott. Ekkor láthattuk Alföldi Róberttel az Édes kettes hármasban című darabban is, valamint Mary Poppins szerepében is – a színésznőre mindkét szerep nagy hatással volt, és elmondta, hogy bár  tisztában van azzal, hogy a karrierjéhez hozzátartozott a szőke nő karaktere, de már valami másra vágyott. Mary Poppins karakteréről így nyilatkozott: „Felszabadított engem ez az előadás, és sok mindenre felnyitotta a szemem. Egyébként is nagyon közel áll hozzám a figura, gyerekkoromban imádtam ezt a mesét. Marynek van egy mondata: »Megtörténhet bármi, hogyha hagyod!« Már a próbákon szíven ütött. Ezt keresem én is.”

Oroszlán Szonja
Megnézem
Összes kép (3)

2015-ben aztán kiköltözött az Egyesült Államokba, Philadelphiába a rokonaihoz, ugyanis elmondása szerint megunta, hogy itthon a buta szőke szerepeket osztották rá. Bár kint is játszott színházakban drámai szerepekben, például Csehov Sirályában, ami régi álma volt, és filmekben is kapott szerepet, már nem a színészeté volt a főszerep, egészen mással kezdett el foglalkozni. Elvégezte az állatorvos-asszisztensi szakot, lediplomázott, majd állatkórházban is dolgozott, valamint két orvosi egyetem oktatási részlegén, ahol az orvostan- és gyógyszerész hallgatóknak tanított kommunikációt. Ez utóbbi munkáját jelenleg is végzi, mivel online oktatás zajlik, itthonról is el tudja látni a feladatait.

Habár élvezte azt, hogy itthon sikeres és ismert színésznő volt, Amerikában nem hiányzott neki a sztárság, ugyanis itthon már megélte, kiélvezte azt, amit a hírnév adott neki, és ma már úgy vallja, nem szabad mások elismerésétől függeni. A kis dolgoknak éppúgy örült a kinti életében, mint itthon az országos sikereinek. Sokat utazott, rengeteg időt töltött a barátaival, lovagolt musztángokkal, amerikai cowboyokkal terelt marhacsordát, futott a sivatagban – vagyis nagyon kalandos és élményekkel teli 5 évet tudhat maga mögött.

Újra itthon

A színésznő 5 év után, 2020 májusában hazaköltözött, és A konyhafőnök VIP-ben láthattuk újra a képernyőn. Oroszlán Szonja akkor kezdett el főzni, amikor kiköltözött, és a műsor alapján igencsak belejött, mert egészen a döntőig jutott.

Oroszlán Szonja

2020-ban a Konyhafőnök VIP-ben tért vissza (Fotó: Sajtószoba/RTL Klub)

Tervei szerint most jó ideig itthon marad, így a kinti lakását feladta, és bár online még mindig dolgozik az amerikai állásában, itthon színésznőként is szeretne újra megmutatkozni. A Madáchban már biztosan láthatjuk, de a szőke nős szerepek helyett már másra vágyik.

Ami a magánéletét illeti, az évek során élt együtt Kásás Tamás vízilabdázóval, a románc azonban véget ért, és 2011 márciusában New Yorkban férjhez ment akkori szerelméhez. Az esküvőt olyannak írta le, mint a Szex és New York zárójelenetét, amikor Carry a városházán hozzáment Mr. Bighez. Azóta magánéletéről keveset tudni, és magáról azt vallja, a szerelemben inkább rövidtávfutó, mintsem hosszútávú.

Annyi biztos, hogy a színésznő lovával és kutyájával sok időt tölt, szívesen megy a természetbe, és láthatóan nagyon jól érzi magát a bőrében.

Tudd meg, mi történt más hazai kedvenceddel!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top