A TV2 műsorvezetője nem foglalkozik az idő múlásával, inkább csak ámul, milyen nagyok már a lányai. „Szeretjük a szűk családi összejöveteleket, most is így ünnepeltünk. A negyvenedik szülinapomon volt egy nagy meglepetés bulim, az bőven elég volt – mondja Váczi Gergő. – Nem foglalkoztat a korom, pont a napokban mondtam az egyik barátomnak, hogy ott vagyok, ahol lennem kell. Van egy szerető családom, két gyönyörű gyerekem, szeretem a munkámat, és minden kerek körülöttem. Fittnek érzem magam, de figyelek is arra, hogy rendszeresen edzek. Cross fitt edzéseket csinálok, ez nagyon bevált nekem.”
Gergő lányai már várták a nyarat, ilyenkor szinte egész nyáron aktív pihenéseket szerveznek. „Szerencsére a páromnak, Krisztinek is rugalmas a munkája, így szinte bármikor el tudunk menni néhány napra pihenni. Én hétvégén vezetem a Tényeket, ez ad egyfajta hét közbeni szabadságot. A jövő héttől már vakáció van, ezért indulhat a nyaralás. Először a Tisza tóhoz utazunk és biciklitúrákat szervezünk. Dóri és Blanka olyan nagyok már, hogy nemrég ötven kilométert simán letekertek velünk. A nyár a pihenésről szól, hiszen év közben a tanulás a legfontosabb. Szerencsére jól tanulnak a lányok. A kicsi, Blanka éppen felvételire készül egy nyolcosztályos gimnáziumba, és Dóri bizonyítványa is kiemelkedő.”
A műsorvezető rengeteget bolondozik a lányaival, esténként ő a mesefelelős is. „Kiskoruk óta én mondom az esti mesét. Főleg az állatos történeteket szeretik. Ez csak a mi időnk, amit én nagyon élvezek. Sokszor a vacsorát is én készítem, szeretem a lányokat és a páromat a tenyeremen hordozni. Ők a mindeneim…”
Sztárok meséltek:
- Vámos Erika: „Nyáron összeházasodunk Lacival”
- Fásy Zsüli 43 kilót fogyott: ,,Szeretném megtalálni az álombikinimet”
- Pataki Zita 6 kilót fogyott az új módszerével