nlc.hu
Sztárok

Fásy Zsüli: Még nem találtam meg az álom bikinimet

Fásy Zsüli 43 kilót fogyott: ,,Szeretném megtalálni az álombikinimet”

Továbbra is tartja a súlyát, és étrendjét a nemrég negyvenhárom kilót fogyott Fásy Zsüli. Folyamatosan edzi testét, és mindent megtesz azért, hogy még csinosabb legyen a nyári szezonra.

Bár tengerentúli nyaralást idén nem tervez a Koronavírus miatt, mégis várja már a nyarat Fásy Zsüliett.

Épp a minap jártam néhány fürdőruha üzletben, szerettem volna megtalálni az álombikinimet, de nem sikerült – mondja Fásy Ádám lánya. – Igaz, még nem tudom, hová mehetünk pihenni, de azért szeretnék beszerezni néhány fazont. Két éve voltunk Malajziában Apuval, oda nagyon visszavágyom, ám ebben az évben szerintem itthon élvezzük majd a jó időt. A bakancslistámon van Mexikó és Ausztrália is, remélem egyszer eljutok oda is.

Zsüli szeretné megtartani az új alakját, ezért sokat tesz, lényegében bármilyen kísértésnek ellenáll.  „Sikerült megtartanom a súlyomat, mert drasztikusan betartom az elkezdett étrendemet. Sok gyümölcsöt és néhány kivétellel sok zöldséget eszek továbbra is, az édességeket pedig száműztem teljesen. Érdekes, mert már egyáltalán nem kívánom a cukros ételeket, úgyhogy nem is félek, hogy bármikor újra nassolni kezdek. Pedig most épp a vizsgaidőszak kellős közepén tartok, egyfolytában tanulok, és sokat vagyok otthon.”

Fásy Zsüli 43 kilót adott le az elmúlt hónapokban (Fotó: Fásy Zsüliett)

Fásy Zsüli 43 kilót adott le az elmúlt hónapokban (Fotó: Fásy Zsüliett)

Zsüliett 43 kilót adott le, a diétája meglehetősen szigorú. 

“Az akaraterőm azonban nagy, nem szeretnék visszahízni, ezért nem esem kísértésbe semmilyen étel terén. Most arra törekszem, hogy formában tartsam magam, gondolkodom a TRX edzésen és szeretnék jógázni is. Egyelőre otthon tornázom az ellipszis tréneren, és ha tudok elmegyek tempós sétákra.”

A fiatal énekesnő még mindig egyedül van, de nem sietteti az ismerkedést. „A szerelem még várat magára – mondja Zsüli. – De nehéz is az ismerkedés, nem vagyok diszkóba járó típus, inkább a koncerteket szeretem. Ha jön valaki, aki megfog, akkor is sok mindennek kell megfelelnie. Legfőképpen annak, hogy legyen nagyon felelősségteljes, megbízható és éretten álljon az élet dolgaihoz.”

Fásy Zsüliett egy tökéletes fürdőruhával készül a nyárra

Fásy Zsüliett egy tökéletes fürdőruhával készül a nyárra (Fotó: Fásy Zsüliett)

Sztárok és az életmódváltás: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése