nlc.hu
Sztárok

Prokopp Dóra képernyőn

Prokopp Dóra egy interjú erejéig visszatért a képernyőre

Prokopp Dóra a Magyar Mozgókép Fesztiválról tájékoztatta a Mokka nézőit.

Prokopp Dóra hosszú évek óta nincs képernyőn és interjút is csak ritkán ad (legutóbb az nlc-vel tett kivételt). A minap azonban feltűnt a tévében, méghozzá a Mokkában szerepelt: csak egy interjú erejéig tért vissza, ugyanis, mint kiderült, ő lesz a Magyar Mozgókép Fesztivál háziasszonya – az eseményt népszerűsítette. 

Korábban elárulta, miért tűnt el a rivaldafényből, hiszen most sem beszélt magáról. „Egyszerűen elegem lett a semmitmondó beszélgetésekből. Az újságírók folyton ugyanazokat kérdezték, a média világa megváltozott, és nem feltétlenül abba az irányba, amerre én tartottam. Azóta is ritkán szoktam interjúkat adni, most azért tettem kivételt, mert remélem, hogy aki emlékezik rám a Szerencsekerékből, az megtalálja majd azt az egy-egy mondatot ebből az interjúból, amire nagy szüksége lehet, ami reményt adhat az életében” – mondta Prokopp Dóra.

Még több sztárhír: 

prokopp dóra

Prokopp Dóra (Fotó: Mokka)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top