Szujó Zoltán 21 éve él boldog házasságban – Ebben a show-műsorban lesz hamarosan látható!

P.G. | 2021. Június 28.
Akár Forma1-et, akár bokszmérkőzést néztünk, Szujó Zoltán nem hiányozhatott a közvetítésekről, de még a reggeleinkből sem. A sportriporter rengeteget változott az évek alatt.

Szujó Zoltán neve egybeforrt a sportközvetítésekkel, de sok más műsorban is láthattuk műsorvezetőként és versenyzőként is. Te tudod, hogy mit csinál most Magyarország egyik leghíresebb sportriportere?

Eredetileg némettanárnak készült

A 43 éves műsorvezető eredeti szakmája nem újságíró, hanem kosárlabdaedző és némettanár, azonban a szakmájában nem dolgozott, helyette a médiát választotta. A gyomaendrődi Szujó a főiskola után a Magyar Televíziónál dolgozott, mint gyakornok, onnan pedig egyenes út vezetett az RTL Klubhoz. 10 éven keresztül dolgozott szerkesztő-riporterként és kommentátorként a kereskedelmi csatornánál, ami meghozta számára az országos ismeretséget. 2002-től nem telhetett el úgy Forma1, hogy ne Szujó köszöntötte volna a nézőket, de a legtöbb bokszmérkőzést is ő kommentálta.

2007-ben aztán a sportriporter is beállt versenyezni: Czollner Gyulával, autóversenyzővel, szakkommentátorral részt vettek a Magyar Suzuki Swift Kupán. A sport mindig is közel állt Szujóhoz, sok mindenben kipróbálta magát: nemcsak versenyautóban érezte jól magát, hiszen lovasfogaton éppúgy ült, mint például katamaránon.

Szujó Zoltán 2015-ben és most, 16 évvel később
(Fotó: smagpictures.com)

2008-ban még az RTL Klub Reggelijében is kipróbálta magát műsorvezetőként, és közvetlen, allűröktől mentes személyisége – amit vetélkedőkben, különböző műsorokban is megvillantott – nagyon jól passzolt a műsorhoz. Miután az MTVA 2012-től megszerezte a Forma1 közvetítési jogát, Szujó átigazolt a csatornához, és a Telesportnál dolgozott. Egy évig, 2014-től 2015-ig a MTVA Sportfőszerkesztőségének a vezetője volt, amiről önként mondott le. Az MTVA-nál, pontosabban az M4 Sportnál még 4 évet húzott le, amikor is viharos körülmények között távozott. A csatorna szerződésszegésre hivatkozva azonnali hatállyal felmondta a szerződését, és már az aznapi spanyol nagydíj Forma1-es edzést sem közvetíthette. Szujó később elmondta az ő olvasatát, miszerint sok hozzáértő kollégáját elküldték a csatornától, és úgy érezte, már nem tudja tovább folytatni a közvetítéseket abban a minőségben és szellemiségben, ahogy ő azt szerette volna.

Egy év kihagyás után aztán, 2020-ban már újra a képernyőn volt – ismét az RTL Klubnál, ahol a Dakar-raliról számolt be. Ezt követően a TV2-nél és a Spíler Tv-nél a Formula E magazint szerkesztette. Jelenleg – többek között – a Hír Tv Start Stop nevű autós magazinműsorát készíti és vezeti, valamint a Ninja Warrior új évadának műsorvezetője lesz Till Attilával és Kiss Ramónával együtt. Erről így beszélt a Vasárnapi Blikknek:

„Engem az emberek a sportközvetítésekkel, azon belül a Forma–1-gyel kötnek össze. Ez tény. Korábban persze dolgoztam reggeli műsorban, vezettem nagyszabású show-műsort, ha emlékszik még a Dominó-napra, és mindig motoszkált bennem, hogy egy ilyen nagyszabású sportvetélkedőt szívesen vezetnék. Ha úgy vesszük, Palik Laciéra kísértetiesen hasonlít a pályaívem.”

Szujó Zoltán, sportriporter, TV2, Formula1, műsorvezető

A Kalandra fal című RTL Klubos vetélkedőben tetőtől-talpig ezüst dresszben (Fotó: smagpictures.com)

Szujó Zoltán, sportriporter, TV2, Formula1, műsorvezető

Szerettük a Reggeliben is (Fotó: smagpictures.com)

Szujó Zoltán, sportriporter, TV2, Formula1, műsorvezető

Szujó Louis Hamiltonnal is találkozhatott (Fotó: smagpictures.com)

Szujó Zoltán, sportriporter, TV2, Formula1, műsorvezető

A III. Nemzeti Vágtáról is ő tudósított (Fotó: smagpictures.com)

Szujó Zoltán, sportriporter, TV2, Formula1, műsorvezető

A katamaránon is otthon van (Fotó: smagpictures.com)

Szujó Zoltán, sportriporter, TV2, Formula1, műsorvezető

A Ninja Warriort Tillával és Kiss Ramónával vezetik (Fotó: smagpictures.com)

Szujó és a hosszú házasság titka

Szujó magánéletéről alig hallani, családját és magánszféráját óvja a nyilvánosságtól. Feleségével való megismerkedésük stílszerűen a 2000-es olimpia évében történt, második randevújuk pedig a magyar-olasz focimeccsen volt a Népstadionban. Habár a műsorvezető elmondása alapján eltérő személyiségek, már 21 éve házasok, és a sikeres kapcsolat titkát leginkább abban látja, hogy sokat beszélgetnek a párjával.

Szujó és felesége már 21 éve együtt vannak (Fotó: smagpictures.com)

Amíg a sportkommentátor magát leginkább egy hullámzó művészlélekhez tudja hasonlítani, addig a gyermekorvos feleségét olyan nőnek írja le, aki kivételesen okos és realista. A műsorvezető házasságában is vannak temperamentumos viták, de eddig sikerült minden nézeteltérést békében lezárni.

Két lányuk született: 2004-ben Dorka és 2007-ben Zsófi. Második lánya születése azonban más okból is emlékezetes marad: miután Zsófi a világra jött, Szujó egyből a reptérre ment, ugyanis akkor tudósított Erdei Zsolt első világbajnoki meccséről. A riporter a Vasárnapi Blikknek adott interjújában mesélte el, hogy feleségével a gyerekeiket a környezetvédelemre nevelik, saját komposztálójuk és konyhakertjük van:

„Mi hosszú ideje próbálunk már itthon úgy élni, hogy kevésbé terheljük a természetet, mert a családdal, a feleségemmel, a gyerekeimmel nagyon szeretjük azt. Rengeteget túrázunk és kutya kötelességünknek érezzük, hogy vigyázzunk erre.”

A családhoz tartozik még két macska és Bernie is, a kutya, akit természetesen, Bernie Ecclestone-ról nevezett el a sportriporter.

Tudj meg még többet a magyar hírességekről!

Exit mobile version