Sztárok

Szujó Zoltán először beszélt távozása részleteiről

Szujó Zoltán egészen eddig nem beszélt az elbocsátás körülményeiről, most Balázséknak részletezte a történteket.

Sokakat meglepett, amikor Szujó Zoltán egyik napról a másikra, a spanyol nagydíj előtt bejelentette, távozik az MTVA-tól. A döntését nem indokolta, a csatorna viszont kiadott egy közleményt, abban szerződésszegéssel vádolták a kommentátort. A történések másnapján Balázsék próbálták hívni Szujót, de akkor még nem szeretett volna beszélni a részletekről – most megtört a jég, ma reggel tisztázta a dolgokat. 

„Ez egy régóta feszülő dolog volt, már három éve benne volt a levegőben” – kezdte a Rádió1 stúdiójában Szujó Zoltán.

„Maximalista csávó vagyok, sosem vagyok megelégedve magammal, mindig találok olyan dolgokat, amit jobban meg lehetett volna oldani a közvetítésben, és alapvetően ezt várom el a szűkebb környezetemtől, akik velem dolgoznak. Az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy a spanyol nagydíj hétvégéjén elszállt a hang – 2019-ben nem tudták összekapcsolni Barcelonát Budapesttel. (…) Az a döntés született, hogy jöjjünk haza, mert erre nem találnak megoldást. Teljesen nyugodtan hazajöttünk pénteken éjjel, szombaton már a székházba mentem közvetíteni. Reggel azt éreztem a kocsiban, hogy ez nem fog menni, pedig alapvetően egy kiegyensúlyozott srácnak érzem magam. Felhívtam a felettesemet, hogy ez most nem fog menni, felzaklattatok, nincs kifogás, a Gábor meg fogja tudni oldani. 18 év alatt először azt mondtam, hogy kérek egy jokert… Kaptam egy olyan hangvételű SMS-t, hogy azt mondtam, ez most itt a vége. Bementem a székházba, összepakoltam a motyómat, és eljöttem. Nem mondom, hogy nem volt indulat, az én részemről is volt” – mesélte Balázséknak Szujó Zoli, akinek ezután számos ismerőse, partnere írt, akik a mai napig ugyanúgy számítanak rá. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top