nlc.hu
Sztárok
Földi-Kovács Andrea új kihívásokat keres

Földi-Kovács Andrea távozik a HírTv-től, 16-án búcsúzik a nézőktől

Új kihívásokat keres Földi-Kovács Andrea, aki hamarosan elköszön a nézőktől.

Több mint 15 éves munkakapcsolat után búcsúzik a HírTV nézőitől Földi-Kovács Andrea, aki újabb szakmai kihívások miatt a jövőben már nem lesz látható a csatornán műsorvezetőként.

„Hálás vagyok a kollégáimnak és a nézőknek, hogy kisebb-nagyobb megszakításokkal több mint 15 évig volt életem része a HírTV. Itt kezdtem a pályafutásomat és a ranglétrát végig járva szinte minden olyan feladatot elsajátíthattam, amely a modern hírtelevíziózáshoz szükséges. Köszönöm a lehetőséget és a bizalmat az irányomban, de hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, hogy a jövőben másfajta szakmai feladatokkal és kihívásokkal szeretnék foglalkozni” – mondta el a váltásról Földi-Kovács Andrea.

Televíziós pályafutását 2005-ben kezdte a HírTV-nél, ahol oknyomozó riporter, hírolvasó, majd főműsoridős politikai és közéleti műsorok állandó vezetője lett. 2015-től két éven át az MTVA Ma este című műsorának lett a háziasszonya, majd az Echo Tv-ben volt látható. A HírTV-hez való visszatérése után a Credo című közéleti magazin és a Magyarország élőben műsorvezetője volt. Több szakmai díjjal és elismeréssel rendelkezik. (2008 – Közönségdíj az Első Közép-Európai Rövid Dokumentumfilm Fesztiválon, a Célpontban bemutatott „Segély-kérők” című oknyomozó riportjáért; 2015 – Csengery Antal Díj; 2016 – Mikszáth Kálmán Díj.)

„Köszönjük Andreának az éveken át tartó lelkiismeretes és odaadó munkáját. Szakmai munkájával nagyban hozzájárult televíziónk sikereihez. Új feladataihoz sok sikert kívánunk!” – nyilatkozta Gajdics Ottó, a HírTV tartalmi igazgatója.

Földi-Kovács Andrea július 16-án lesz látható utoljára a HírTV-n:

Földi Kovács Andrea távozik a HírTv-től

Földi Kovács Andrea távozik a HírTv-től

Változások a médiában: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top