nlc.hu
Sztárok
Hódi Pamela reagált Berki szavaira

Hódi Pamela reagált Berki Krisztián vádaskodására, a kislánya érdekei számára az elsők

Hódi Pamela elegánsan válaszolt a kislánya édesapja szavaira.

Hódi Pamela és Berki Krisztián évek óta nincsenek együtt, sőt, a modellnek már a második gyereke is megszületett, míg az egykori focista felesége éppen várandós. Bár nem túl jó viszonyban váltak el, egyidőben úgy tűnt, a lányuk érdekében kibékülnek. Az utóbbi hónapokban azonban ismét bíróságra járnak, és míg Berki folyamatosan nyilatkozik az üggyel, valamint volt párjával kapcsolatban, addig Pamela hallgatott, hiszen nem akarta még rosszabb helyzetbe hozni a közös lányukat. Most azonban betelt a pohár, egy hosszú posztban reagált az izomceleb nyilatkozatára. A posztot itt megnézheted. 

„Hosszas indoklásba kezdhetnék, mit miért teszek a bíróságon. De nem fogom a lányom magánéletét kiadni a nagyközönségnek. Így is nehéz neki, nem hiányzik, hogy elolvassa az édesapja egyoldalú szitkozódó nyilatkozatait. Évek óta nem reagálok a hazugságára, az alaptalan vádaskodására, így ma sem fogok. Azonban vannak kijelentései Krisztiánnak, amelyeket nem hagyhatok szó nélkül” – kezdte Hódi Pamela.

hódi pamela

Hódi Pamela (Fotó: Smagpictures)

A későbbiekben megjegyezte, hónapokig jártak együtt ügyvédhez, azt gondolta, végre mindenben megegyeztek, de Berki megszegte az aláírt megállapodást. Elárulta, ezek után nem tud megbízni volt párjában, viszont az okokat nem fogja nyilvánosságra hozni, elég, ha a bíróságon elhangzik. Pamela szerint Berki azért nyilatkozik folyton, hogy foglalkozzon vele a média, de megfeledkezik arról, hogy ez a kislányuknak milyen ártalmas lehet a jövőben. Leszögezte, továbbra is Nati érdekeit helyezi előtérbe, érte harcol. 

Még több sztárhír: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top