Az 54 éves Nicole Kidman a lányaival forgat, és a plasztikánál sokkal fontosabb kérdésekben szólal meg

Németh Orsi | 2021. Augusztus 02.
Nicole Kidman az elmúlt 38 évben korunk egyik legnépszerűbb filmcsillaga lett, és bár filmszerepei mellett magánéletével és plasztikai beavatkozásaival is a címlapokon szerepel, ettől sokkal fontosabb üzeneteket fogalmaz meg, amire alig figyelünk.

Idén júniusban ünnepelte 54. születésnapját az ausztrál származású Nicole Kidman. Még kislány volt, amikor megnézte az Óz, a csodák csodája című filmet, annyira megtetszett neki a gonosz boszorkányt alakító Margaret Hamilton játéka, hogy eldöntötte, ő is színésznő lesz. 

Kidman alig volt 14 éves, amikor modellként kezdte bontogatni szárnyait, azonban színésznői ambíciói jóval erősebbek voltak. 16 évesen, debütált a Bush Christmas című ausztrál családi komédiában. Egy évvel később, 1984-ben kapott emlékezetes mellékszerepet az Ausztrál expressz sorozatban, amit Magyarországon is bemutattak a vasárnapi Disney-délután adásban. A magyarok többsége itt, vagy az 1989-es megrázó minisorozatban, a Bangkok Hiltonban találkozott vele először.

Nicole Kidman 1983-ban (Fotó: Getty Images/Patrick Riviere) és 54 évesen, napjainkban. (Fotó: Getty Images/Leon Bennett)

Karrierjében a nagy áttörést mégsem ezek a sorozatok, hanem az 1990-es Mint a villám című film hozta meg, azóta pedig a legkülönfélébb karaktereket öltötte magára. Olyan produkciókban volt főszereplő, mint a Tágra zárt szemek, Moulin Rouge, a Hideghegy vagy az Órák, amiért 2002-ben megkapta a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat is.

Az áttörés nemcsak sikert, szerelmet is hozott

Kidman a Mint a villám forgatásán találkozott Tom Cruise-zal, akivel igazi hollywoodi álompárnak számítottak a ’90-es években. Házasságuk 11 évig tartott. „Egyből levett a lábamról. Őrült, szenvedélyes szerelmet éreztem iránta. És ahogy az lenni szokott az efféle elsöprő érzelmeknél, sutba dobtam minden tervemet arról, milyen életet szeretnék élni. Azt gondoltam, »felejts el mindent, ez lesz az«. Önként hagytam, hogy felemésszenek az érzéseim, rettenetesen vágytam arra például, hogy ő legyen a gyermekeim apja. Az sem érdekelt volna, ha nem vesz feleségül, ez volt minden, amit akartam” – magyarázta a Vanity Fairnek 2002-ben.

Közös gyermekük nem született, de mindketten nagyon vágytak babára, így az örökbefogadás mellett döntöttek. Isabella 1992-ben érkezett a családba, őt pedig egy kisfiú, Connor követte két évvel később.

Kidman és Cruise adoptált gyermekeikkel (Dotó: Getty Images)

A színésznő állítása szerint mindketten igyekeztek fenntartani a tüzet, idővel mégis megromlott a viszonyuk, Nicole mellékszereplőnek érezte magát férje mellett. „Úgy éreztem, hogy csak azért vagyok sztár, mert vele vagyok együtt. Elmentünk az Oscar-díj-átadóra, és azt gondoltam, csak azért van helyem ott, hogy őt támogassam. Munkának éreztem az egészet, mintha annyi lett volna a dolgom, hogy felvegyek egy szép ruhát, legyek csinos, de a számat tartsam csukva” – mondta a Marie Claire interjújában.

Nicole Kidman és Tom Cruise

Kidman arcán azért gyakran megfigyelhető volt a szomorúság (Fotó: Getty Images)

Nicole Kidman akkor és most

Nicole Kidman és Tom Cruise 1996-ban (Fotó: Getty Images/Ron Galella)

Nicole Kidman és Tom Cruise

A házaspár az 1997-es Oscar-gálán. Kidman olyan, akár egy mellékszereplő (Fotó: Getty Images)

Végül 2001-ben nyújtották be a válókeresetet a bíróság felé kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva. A procedúra nagyon hosszúra nyúlt, a párosnak hét teljes hónapig kellett várnia arra, amíg hivatalosan is kimondták, véget ért a házasságuk. 

A hivatalos verzió szerint a gyerekek a válás után az apjukat választották. Anyuktól annyira elzárkóztak, hogy hosszú évekig nem is beszéltek, most is csak nagyon-nagyon ritkán veszik fel vele a kapcsolatot. „Nagyon szeretem őket, és mindig is szeretni fogom. Soha nem felejtem el a pillanatot, amikor Isabella először hívott anyunak” – mondta 2010-ben a színésznő.

Sikeres újrakezdés

Nicole Kidman válása után magányosnak érezte magát, de a boldogságra nem kellett sokáig várni. Jelenlegi férjével, Keith Urbannel 2005. januárjában találkoztak egy Los Angeles-i gálán. A következő év nyarán össze is házasodtak Ausztráliában, és 15 éve élnek házasságban. „Nem igazán ismertük egymást, amikor kimondtuk az igent, a házasság alatt csiszolódtunk össze” – mondta a 10. házasság évfordulóján adott interjúban a színésznő. Nicole Kidman ebben az évben, a Nők a Világban csúcstalálkozón beszélt arról, hogy férje nem is toppanhatott volna be jobbkor az életébe, mert miután elvált Tom Cruise-tól, rettenetesen magányosnak érezte magát, és csak a munkájának élt.

Férjével boldog, kiegyensúlyozott házasságban élnek (Fotó: Getty Images/Axelle/Bauer-Griffin)

Kidman és a zenész ma is a nashville-i birtokukon élnek. Az elmúlt években pedig két csodaszép kislányuk is született. Sunday Rose már 12 éves, húga, Faith pedig 9 éves. A szülők azonban nem szívesen mutatnak a közösségi oldalon fotókat a gyerekekről. A színésznő csak hátulról, és csak 24 órára elérhető képeket posztol róluk, férje is legutóbb 2017-ben töltött fel fotókat a lányokról. Annyit azért lehet tudni, hogy Sunday Rose szeretne az édesanyja nyomdokaiba lépni, és már szerepelt is egy iskolai darabban. Kidman erről egy interjúban beszélt, megemlítve, hogy a tavalyi karantén alatt közösen gyakorolta lányával a szerepet. Sunday és Faith egyébként Kidman Hatalmas kis hazugságok, valamint a Tudhattad volna című sorozataiban is feltűntek, de csak néhány másodpercre.

Nicole Kidman lányai

Nicole Kidman és Keith Urban lányaikkal 2014-ben (Fotó: Don Arnold/GC Images)

Nicole Kidman lányai

Sunday Rose és Faith (Fotó: GVK/Bauer-Griffin/GC Images)

Nicole Kidman lányai

Nicole Kidman és lányai a Tudhattad volna 2019-es forgatásán (Fotó: James Devaney/GC Images)

Emellett a 12 éves lány remekül fotóz, és kiváló videókat is készít. A színésznő és férje azonban nagyon szigorúan nevelik a lányokat. A Vanity Fairnek adott korábbi interjúban elmondták, hogy a lányoknak nincs mobiljuk, ahogyan közösségi profiljuk sem lehet. 

Ne legyen tabu többé!

A színésznő az elmúlt években többször is beszélt arról, hogy első házassága alatt kétszer is elvetélt, egy harmadik várandóssága pedig méhen kívüli terhesség volt. „A vetélésről és a veszteségről, amit ez jelent, nem lehet eleget beszélni. Ez hatalmas bánat és gyász az érintett nők számára. Ugyanakkor hatalmas az öröm is, amikor annyi vágyakozás és fájdalom után, a kezünkben tarthatjuk a gyermekünket” – nyilatkozta a Tatler magazinnak.

Igazi kaméleon

Nicole Kidmant a világ dögös vörösként ismerte meg, majd 2007-től szőke hajjal láthattuk a vörös szőnyegen. Annak ellenére, hogy ilyen sok arcát megmutatta már, még mindig tud meglepetést okozni. Július 22-én feltöltött fotóján sokan meglepődtek, fiúsan rövid, vörös tincsekkel fotózták. Mivel munka közben készült a kép, sokan gondolják, hogy az új haj már a karakter része, és mint ilyen, paróka.

A színésznő rendszeresen megkapja azt is, hogy arcvonásai és mimikája teljesen eltűnt a sok botoxkezelés miatt, ez ma már nem igaz. Valóban volt egy olyan korszaka Kidmannek, amikor túltolta a szépészeti beavatkozásokat, és arca olyan lett, akár egy viaszbaba, de ezt sikerült maga mögött hagynia. Nem hiszed? Akkor csekkold a Tudhattad volna sorozatot!

Felelősnek érzi magát

Kidman úgy érzi, hogy nagyon szerencsés nő, amiért ilyen karriert futhatott be, ugyanakkor ez hatalmas felelősséggel is jár, és kutya kötelességének tartja használni a pozícióját abban, hogy mások karrierjét segítse. Erről az nlc-nek adott exkluzív interjúban beszélt 2020-ban. „Amikor fiatalon arról álmodtam, hogy filmekben fogok szerepelni, azt sosem gondoltam hozzá, hogy egyszer majd producer is leszek, de az idők során rájöttem, hogy művészileg így sokkal jobban bele tudok folyni a munkáimba, mint amikor csak színészként dolgozom egy produkción. Producerként esélyt tudok teremteni arra, hogy minél több nő dolgozzon egy filmemen, és segíteni tudom a női rendezőket abban, hogy lehetőséghez jussanak. Ha pusztán színésznő vagyok, akkor ezt nem tudom megtenni.”

Hírességek akkor és most: 

 
(Nyitókép: Getty Images/Patrick Riviere)

Exit mobile version