nlc.hu
Sztárok

Götz Anna szigorú lépést tett

Götz Anna kitiltotta a közös házból Böröndi Tamás gyerekeit

Böröndi Tamás tartotta az egyensúlyt, amíg élt, ám a halála óta elszabadultak az indulatok.

Tavaly novemberben hunyt el Böröndi Tamás, akinek a szervezetét három hét alatt legyőzte a koronavírus. A Vidám Színpad igazgatójának tragikus halála után sok kérdés megválaszolatlan maradt: míg élt, Böröndi tartotta az egyensúlyt és a békét a családban, ám tavaly év vége óta forrnak az indulatok a famíliában – tudta meg a Story magazin.

Felesége, Götz Anna és imádott ikrei, Anna és Lilla között, úgy tudni, sosem volt felhőtlen a viszony, a tragédia óta pedig ez még inkább kiéleződött. Böröndi Tamás lányai be sem léphetnek édesapjuk házába – írja a lap. Egy ismerős szerint a két lány menne, ám a színésznő nem engedi be őket, ráadásul szeretett férje halála után annyira bezárkózott, hogy gyakorlatilag elérni is nehéz. A megkérdezett ügyvéd szerint, mivel Götz Anna a haszonélvező, megteheti, hogy nem enged be senkit a házba. „Sőt, ha eladásra kerülne sor, és a haszonélvező nem egyezik bele ebbe, akkor csak haszonélvezettel terhelve lehetne értékesíteni az ingatlant, ami nyilván nehezíti az eladást” – mondja a jogi szakértő. 

Néhány hete derült ki, hogy Böröndi Tamásnak volt egy harmadik lánya, Carmen, aki – miután megismerkedtek pár évvel ezelőtt – szintén nagyon közeli viszonyt ápolt az édesapjával. Carmen egyébként sosem vette fel a Böröndi nevet, és arról sem tudni, hogy a színész valaha apasági vizsgálatot indított volna. Ez pedig bonyolítja az amúgy is kacifántos hagyatéki eljárást, aminek, úgy tudni, a nő részese akar lenni.

A ma megjelent Story magazinban további részleteket olvashatsz:

story magazin 08.17

A Story

Még több sztárhír: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top