nlc.hu
Sztárok

Totem első adás utáni vélemények

Elindult a Totem, kapott hideget-meleget – neked hogy tetszett?

A TV2 saját fejlesztésű műsora tegnap este startolt. Neked mi a véleményed a Totemről?

Erős túlzás lenne azt állítani, hogy egy műsort már a legelső adás alapján meg lehet ítélni, a nézőknek azonban mindig van véleményük. A Totem első adásán lehetett nevetni, és érezhetően sok munkát tettek bele a készítők, persze, mindenki máshogyan látja. 

Neked hogy tetszett a Totem?
Nagyon.
Egynek elmegy.
Nem tetszett.

A műsor első része után kiderült az is, hogyan készültek erre a saját gyártású produkcióra a TV2-nél, ez azonban néhányaknál visszájára sült el. 

“A háttérműsorral teljesen megfosztottak minden illúziótól! Miért kell bemutatni, hogyan vették fel a műsort, instruálták a szereplőket? Még jó, hogy a faág éppen a “tervek szerint” esett Zalánra! Az egész társaságban nem volt egy, akinek eszébe jut, hogy ne álljanak éppen alá?” – írta az egyik hozzászóló a műsor közösségi oldalán, ahol rengeteg negatív megjegyzést kapott a Totem. Sokak szerint lassú volt, túl unalmas kalandrealitynek, de akadtak, akik józanul annyit mondtak: várjuk ki a végét, hiszen minden új show felvezetője csak megalapozza a történetet, és azt már most lehet tudni, hogy konfliktus lesz bőven. Ezt a játékosok a forgatás után elárulták nekünk, Csősz Boglárka például így fogalmazott:  

Totem Szarvasok (Fotó: TV2)

Totem Szarvasok (Fotó: TV2)

„Szélsőséges időjárás volt, napközben megsültünk, éjjel dideregtünk a jurtában, de még ez is eltörpült a mentális megpróbáltatások mellett. Őszintén szólva, erre egyáltalán nem voltam felkészülve. Aki ismer, az tudja, hogy nem keresem a konfliktusokat, szeretek nyílt lapokkal játszani, és azt vallom, hogy ha beszélünk valamiről, kimondjuk a dolgokat, akkor tudjuk közelíteni az álláspontokat és megoldani a helyzetet. Az őszinteségem valószínűleg túl sok volt a csapatban néhány személynek, rengeteg problémám volt belőle. Nekem a csapatjáték volt fontos, másoknak inkább az egyéni, és ez számomra csalódás volt emberileg. Lesznek drámai jelenetek, de én vállalom, hiszen legyünk bármilyen körülmények között is, a kulturált viselkedés és az emberek tisztelete számomra alapvető értékek.”

Totem Farkasok

Totem Farkasok (Fotó: TV2)

A Totem szereplőiről: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top