Czippán Anett hat év után szakított a kisebbik gyereke apjával

V.V.V. | 2021. Szeptember 02.
Hat év után véget ért a szerelem, a műsorvezető hónapokkal ezelőtt elköltözött a párjától. Czippán Anett először a Storynak mesél a csalódásról, a miértekről, és arról, hogyan látja a jövőt.

Két évvel a válása után hatalmas szerelemnek indult Czippán Anett és a szintén TV2-ben dolgozó kollégája kapcsolata. A tévés bízott benne, hogy ez a második próbálkozás egy életre szól, reményei azonban szertefoszlottak.

„Reménykedtem, hogy élhetek még boldog anyaként, háziasszonyként, nőként egy ép, egész családban. De másodszorra sem sikerült, amit, bevallom, óriási kudarcként élek meg – olvasható a Story magazinban. – De szembe kellett néznem mindezzel. Meg kellett ráznom magam és tudatosítanom, hogy igen, ismét nehéz lesz, de akkor is meg kell találnom a lelki békémet, egyedül. Nem egyszerű feladat két gyerek kiegyensúlyozott és boldog anyukájának lenni két apával, állandó logisztikával, sok munkával, de meg kell oldanom.”

Sokan faggatják is a környezetében, hogy volt ereje meglépni ezt. „Ez egy érzelmi hullámvasút, és nem mindig érzem magam erősnek. De inkább az egyedüllétet választottam, mint hogy benne maradjak egy olyan párkapcsolatban, aminek nem látom a jövőjét.”

A Trendmánia műsorvezetője, aki sokáig próbálta megmenteni a kapcsolatukat, erről a Storynak mesélt részletesen.

Czippán Anett először mesélt a szakításáról

Szakítások: 

Exit mobile version