nlc.hu
Sztárok

Agárdi Szilvia szakított

Agárdi Szilvi és a párja szakítottak: „Elfogadtam, nincs bennem semmi harag”

Agárdi Szilvi nemcsak a látását vesztette el teljesen az elmúlt időszakban, hanem a szerelmét is. Az énekesnő az nlc-nek mesélt a szakításáról.

Nehéz időszak van Agárdi Szilvi mögött, aki nemrég teljesen megvakult

„Először nagyon összetörtem – mondta az énekesnő. – Sokat sírtam és kérdeztem magamtól, hogy miért pont velem történik ez? Aztán rengeteget beszélgettem a szüleimmel és rájöttem, hálásnak kell lennem a Jóistennek, hogy csak ennyi a bajom, és hallok, beszélhetek és egészséges a szervezetem. Lehetne minden rosszabb is és ezért továbbléptem.”

Jelenleg Szilvi idejét az újratanulás tölti ki, mindent az alapoktól kell kezdenie, ebben szakértő segítsége is van. Közben visszaköltözött a szüleihez is.

„Alapvetően próbálom mindenben a pozitívumot keresni és mindig hálás lenni mindenért. Sajnos kevés barátom van mostanában, amit hiányolok.”

Mostanában egyre többet megfordult a fejében a családalapítás, Agárdi Szilvi öt év múlva már szeretne anya lenni. Az élet azonban nem várt fordulatot hozott.

agárdi Szilvi egyre több gálán lép fel

Agárdi Szilvi az Indi-Go gálára is az édesapjával érkezett már ( Fotó: Zsigmond László)

„A párommal még a pandémia idején ismerkedtünk meg, így akkoriban nem jártunk sehová. Amióta újra beindult az élet, egyre több helyre hívtak gálákra, elkezdett kialakulni közöttünk egy-két súrlódás Krisztiánnal. Azt hittem, össze tudunk csiszolódni, de aztán végül rájöttünk, hogy mégsem. El kellett engednünk egymást, mert nem tudtuk volna ezt így folytatni. Más neveltetést kaptunk, teljesen más nézeteket vallottunk. De elfogadtam és nincs bennem semmi harag.”

Persze egy odaadó és gondoskodó társra nagyon vágyik Szilvi, ám nem most. Most élvezni akarja az egyedüllétet egy ideig. „Nem siettetek semmit, időre van szükségem, amíg feldolgozom ezeket a változásokat az életemben. Az biztos, hogy a családalapításról nem mondtam le, de egyébként is még fiatal vagyok, és bízom benne, hogy egyszer rám talál a nagy Ő.”

Sztárok szakítás után: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése