Csollány Szilveszterért 1996-tól kezdve rajongtunk, akkor robbant be igazán a köztudatba, amikor az atlantai olimpiáról ezüstéremmel tért haza. Gyerekként, a szüleinkkel együtt néztük a tévében az olimpiai közvetítést, és egy emberként ugráltunk örömünkben Csollány Szilveszter sikerei láttán. A rajongásunk pedig még fokozódott, amikor 2000-ben olimpiai bajnok lett Sydney-ben. Mi lett vele azóta?
A civil életben nehezen találja a helyét
A Nemzeti Sportnak adott interjúban Csollány Szilveszter 2020 decemberében arról beszélt, hogy igazából abba akarta hagyni az élsportot a ’96-os ezüstérem után, ám egy évre rá rendszeresen visszatért az álmaiban a torna. Ennek hatására ment vissza a tornaterembe és kezdte el a felkészülést a következő olimpiára, ahonnan aztán elhozta az aranyérmet. Az élsportoló végül 2003-ban vonult vissza, ám nem úgy alakult utána az élete, ahogy elképzelte.
„Mindent megnyertem az életemben, 2000-ben, amikor olimpiai bajnok lettem, minden létező szavazáson elsőként végeztem – még Brad Pitt is mögöttem volt. Ezért azt hittem, könnyebb lesz a sorsom, de mindenért meg kellett küzdenem – mondta el az interjúban Csollány. – 2003 a pályafutásom vége, az új életem, a szenvedésem kezdete – nem volt egyszerű megtalálni a helyemet a civil életben, sőt, a mai napig úgy érzem, hogy ez nem sikerült, hiszen nincs fix állásom. 2003-ig is éltem át érdekes dolgokat, de ami utána jött, az egy külön történet.”
Egyszerre több állásban is helyt kellett állnia, elmondása szerint egyik pillanatról a másikra változott a helyzete, a 2003-tól kezdődő időszakot nem kívánja senkinek. Szinte bármilyen munkát elvállalt: dolgozott egy önkormányzat sportosztályán, játszótereket gyártó cégnél, volt újságíró és középiskolában testnevelő, másfél évig egy kocsmában még csaposként is dolgozott. Két évig pedig Izlandon edzőként helyezkedett el, ám a honvágy és a család hazahívta. Csollány Szilveszter jelenleg főállású apa, intézi a négytagú család mindennapjait (legnagyobb lánya külföldön él), vannak napok, amikor négyfélét főz, ám ezzel a szereppel egyáltalán nem elégedetlen.
Csollány Szilveszter és Egerszegi Krisztina fiatalkorukban (Kép: smagpictures)
Atlanta, 1996. július 28. - Az ezüstérmes Csollány Szilveszter a férfi tornászok gyűrű szerenkénti versenyének eredményhirdetésén az olimpián (Kép: MTI/Földi Imre)
Csollány Szilveszter integet a dobogóról, miután aranyérmet nyert gyűrűn a sidney-i nyári olimpiai játékok férfi tornaversenyének szerenkénti döntőjében 2000. szeptember 24-én. Csollány 9 850 pontos eredménnyel nyert (Kép: MTI/Földi Imre)
Sydney, 2000. szeptember 24. - A férfi tornászok szerenkénti döntőjének gyűrű versenyén győztes magyar Csollány Szilveszter az aranyérmét mutatja a Sydney-i olimpián (Kép: MTI/Földi Imre)
Csollány Szilveszter a 2001-es Országos Tornaszerbajnokságon, ahol gyűrűgyakorlatára a verseny legmagasabb pontszámát kapta (9,80). (Kép: MTI/Földi Imre)
„Nagyon rossz fiú voltam”
Gyerekként egyáltalán nem tornász, hanem inkább focista szeretett volna lenni, ám erről sikeresen lebeszélte az édesanyja és az edzője, akik már ötéves korától kezdve tudták, hogy különleges tornásztehetséggel állnak szemben. Első sikereit a felnőttek között 1990-ben, alig 20 évesen érte el, amikor harmadik lett az Európa-bajnokságon. Ám nem vezetett békés és egyenes út a sikerekig, ahogy a sportoló az MTI-nek adott interjújában visszaemlékezett akkori önmagára: „Nagyon rossz fiú voltam, amolyan fekete bárány, mert mindig elmondtam a véleményemet. Márpedig ha nem jó véleményt mondok az edzőkről vagy a szövetségről, hiába van igazam, akkor sincsen. Rengeteg energiát elpazaroltam ezekre a küzdelmekre, mert másokért is szót emeltem.”
Amikor Amerikában egyedül készült fel az atlantai olimpiára, fontos felfedezést tett önmagáról: „Amerikában döbbentem rá, hogy ezt az egészet magamnak csinálom, és élvezem, hiszen sokkal jobb úgy edzeni, ha az ember nem szenved másokkal. A gondolkodásmódom ugyanaz maradt, annyiban viszont változtam, hogy nem beszéltem vissza.” A jelenlegi kihívásokhoz csak ennyit tett hozzá az interjú során: „Mindkét időszakban önmagamért kellett megküzdenem, ingyen nem adtak semmit. A sport, a torna világa jóval kiszámíthatóbb, az elmúlt csaknem húsz év sokkal nehezebb volt.”
Akkor és most!
- A 42 éves Görög Zita szinte semmit nem változott az elmúlt két évtizedben
- 70 éves lett a világ első számú denevérembere, Michael Keaton
- A 64 éves Gloria Estefan kirobbanó formában van, jó pár évet letagadhat