nlc.hu
Sztárok
Séfek Séfe: Edit veréssel fenyegetőzött

Séfek Séfe: Edit „tockossal” fenyegetőzött és baromarcúnak nevezte a társait

Edit asszony nem fogta vissza magát a riportszobában.

Elkezdődött a Séfek Séfe középdöntő hete, ahol azon túl, hogy időre főznek a versenyzők és ez az első ilyen élményük, még a saját csapattársaikkal is meg kell küzdeniük. Ez már a hétfői versenynapon sem ment túl, a káosz pedig tegnap is folytatódott. Az 51 éves Edit két fiatal szakáccsal került egy csapatba, de nem értett egyet a döntéseikkel, emiatt pedig igencsak stresszes lett a főzés vége. 

„Mert két… Nem mondom ezt. Két baromarcú” – mondta a társaira Edit, akinek mindössze annyi volt a problémája, hogy a karfiolpürébe – a fiúkkal ellentétben – nem tett volna curryt. 

„Azért adtam volna neki egy tockost. Egyet? Százat!” – mondta magából kifordulva a diétás szakács.

séfek séfe edit

Edit kiakadt (Fotó: TV2)

Még több Séfek Séfe: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top