Nyerő Páros: Kamarás Norbi fél, hogy kiderül, hány lánnyal volt Odett előtt

V.B.T. | 2021. Október 19.
Kamarás Norbi előre leszögezte, hogy ebből ne legyen veszekedés.

Tegnap elstartolt a Nyerő Páros, ami már az első adásban izgalmakat hozott: összeveszett Molnár Guszti és Kamarás Norbi, a mai a epizód előzetesében pedig Kulcsár Edina és Csuti a házassági válságukról vallottak. Minden párost bemutattak pár percben, az Éjjel-nappal Budapestből megismert Lali és a párja, Kármán Odett többször átbeszélték, hogy mire figyeljenek majd a műsor alatt.

„Ilyen kínos kérdések is szoktak lenni, exek, meg ilyenek, ne húzd fel magad ilyenkor. Nehogy nekem ott összebalhézzunk ilyen exeken” – szögezte le Kamarás Norbert az első percben, majd megkérdezte a szerelmét, hogy szerinte hány lánnyal volt együtt korábban. 

„10 millió?”

– tette fel a kérdést félig komolyan Odett, majd a párja megnyugtatta, hogy annyira azért nem sok. Kiderült továbbá, hogy a kapcsolatuk eleje nem volt zökkenőmentes, rémes randik tömkelege után találtak egymásra és már másfél éve töretlen a szerelmük. Elmondták, sokan nem értik, hogyan tudnak ennyit együtt lenni, hiszen a sorozatban együtt dolgoznak, ezenkívül pedig együtt is élnek és szinte minden szabadidős programjuk is közös.

Kamarás Norbi másfél éve van együtt Odettel (Fotó: RTL)

Még több sztárhír: 

Exit mobile version