Ráismersz Kim Cattrallra ezeken a 40 évvel ezelőtti fotókon? „Samantha” régen és most is tud újat mutatni

Petrás Gabriella | 2021. Október 22.
Az megvan, hogy Kim Cattrall szerepelt a Star Trekben és a Columbo egyik epizódjában is? Már huszonévesen is nagyon jól állt neki a filmvászon, és most, 40 évvel később is tud még újat és nagyon eredetit mutatni!

Többek között Kim Cattrallnak és az általa megformált Samanthanak köszönhetően ma már egészen másként tekintünk az egyedülálló, vágyait szabadon megélő nőre, mint a Szex és New York előtt.

A világ legismertebb PR-ügynöke

Kim Cattrall Angliában született, de már egészen fiatalon eldöntötte, hogy a színészkedés érdekli, így New Yorkba költözött, és tudatosan képezte magát. Elszántsága nem maradt jutalom nélkül: a Broadway-en játszhatott, és a karrierje beindult. Los Angelesbe költözött, és néhány évvel később már a Rendőrakadémia és a Próbababa című filmekben láthattuk, de egy epizód erejéig a Columbo sorozatban is szerepelt, sőt, kapaszkodj, a Star Treckben is!

Kim Cattrall 40 éve és most
(Fotó: CBS via Getty Images és Amy Sussman/Getty Images)

A világhírnevet egyértelműen a Szex és New York hozta meg számára: Samantha Jones sokunk kedvenc karaktere volt, hiszen a cseppet sem szívbajos PR-menedzser mindent kimondott, és meg is tett, amit sokan még csak gondolni sem mernek.

A sorozat utáni két mozifilmben még szerepelt, de a harmadik részt már nem vállalta el, hivatalosan azért, mert már 60 éves volt, és szerinte a pasifaló Samantha karaktere már inkább kínos lett volna, mint cool.

Sajnos, a decemberben bemutatásra kerülő And just like that HBO sorozatban – ami a Szex és New York folytatása – sem láthatjuk. Bár jön helyette más, mindannyian tudjuk, már nem lesz ugyanaz.

Kim Cattrall, Szex és Newyork, sorozat, Samantha

25 évesen, pályája kezdetén (Fotó: Dick Darrell/Toronto Star via Getty Images)

Kim Cattrall, Szex és Newyork, sorozat, Samantha

Igen, jól látod, a Star Trekben is szerepelt!(Fotó: Ronald Siemoneit/Sygma/Sygma via Getty Images)

Kim Cattrall, Szex és Newyork, sorozat, Samantha

A Rendőrakadémia című filmben is szerepelt (Fotó: Ron Galella/Ron Galella Collection via Getty Images)

Kim Cattrall, Szex és Newyork, sorozat, Samantha

Mitch Gaylord atléta is volt a párja – szerintünk szépek voltak 1989-ben (Fotó: Ron Galella, Ltd./Ron Galella Collection via Getty Images)

Kim Cattrall, Szex és Newyork, sorozat, Samantha

Cattrall 1993-ban (Fotó: Ron Galella, Ltd./Ron Galella Collection via Getty Images)

Sokáig családanyaként képzelte el magát

Cattrall egy sokgyerekes, sokkutyás családban képzelte el felnőtt önmagát, végül azonban egészen másként alakult az élete. Kétszer ment férjhez: először egy építésszel, Andreas Lysonnal mondták ki a boldogító igent, majd Mark Levinsonnal, akivel 6 évet töltöttek házasságban.

Samanthahoz hasonlóan Cattrallnak sem született gyereke, habár második férjével még egy lombikbébi programban is részt akartak venni, de akkor indult a Szex és New York forgatása, a színésznő pedig tudta, hogy a sorozat feszített tempója egy kicsit sem kedvez annak, hogy anyává váljon. Egy korábbi interjújában mesélt arról, hogy a családalapítás vágya sokáig élt benne, de mivel nem találta a megfelelő társat, a harmincas éveiben egy spermabankba is elment.

Kim Cattrall, Szex és Newyork, sorozat, Samantha

Sarah Jessica Parker, Kim Cattrall, Cynthia Nixon és Kristin Davis a Szex és New York indulásakor 1998-ban (Fotó: Ron Galella, Ltd./Ron Galella Collection via Getty Images)

Kim Cattrall, Szex és Newyork, sorozat, Samantha

Dögös vörösben (Fotó: rune hellestad/Corbis via Getty Images)

Kim Cattrall, Szex és Newyork, sorozat, Samantha

A színésznő az egyszerű feketében is ragyog (Fotó: SGranitz/WireImage/Getty Images)

Kim Cattrall, Szex és Newyork, sorozat, Samantha

Tökéletes Samatha volt, hiányozni fog (Fotó: Jeff Kravitz/FilmMagic/Getty Images)

Kim Cattrall, Szex és Newyork, sorozat, Samantha

Tény, nem sűrűn láttuk cukorka színekben, de a rózsaszín is jól áll neki (Fotó: Jon Kopaloff/FilmMagic/Getty Images)

Kim Cattrall, Szex és Newyork, sorozat, Samantha

Szerintünk az arany az igazi – itt 52 éves volt! (Fotó: George Napolitano/FilmMagic/Getty Images)

Kim Cattrall, Szex és Newyork, sorozat, Samantha

Sarah Jessica Parker, Kristin Davis, Kim Catrall és Cynthia a Szex és New York 2 premierjén (Fotó: Samir Hussein/Getty Images)

Végül nem vágott bele, mert rájött, akkoriban főleg amiatt akart volna gyereket vállalni, mert a környezetében már mindenkinek volt. Cattrall teljes életet élt és él most is, és hangsúlyozza: attól, hogy saját gyerekei nincsenek, ő is meg tudja élni az anyaságot: a rokonai, az unokahúgai és a mentoráltjai révén, segélyszervezeteket is támogat.

„Szülő vagyok. Vannak fiatal színészek és színésznők, akik a mentoráltjaim. Vannak unokahúgaim és unokaöcséim, akiket nagyon-nagyon közel érzek magamhoz.”

Cattrall a Szex és New York óta több sorozatban is feltűnt, a színészi játéka sokat változott, és 2020-ban megkapta a SCAD aTVfest-en az Ikonok díját. Legutóbb, 2020-ban óriási sikerrel futott a Fox csatorna Filthy Rich című sorozata, amiben egy hatvanas nőt alakít, akinek a mulandósággal kell szembenéznie.

A színésznő azon kevesek közé tartozik, akik képesek méltósággal viselni az idő múlását anélkül, hogy teljesen felismerhetetlenné operáltatnák magukat. Idén 65 éves, és szuper formában van. A fotóin mi úgy látjuk, ő is átesett egy-két szépészeti beavatkozáson, de tudott mértéket tartani.

Kim Cattrall, Szex és Newyork, sorozat, Samantha

Konszolidáltan 2014-ben (Fotó: Andrew Chin/Getty Images)

Kim Cattrall, Szex és Newyork, sorozat, Samantha

A Fox csatornán futó Filthy Rich nevű sorozatban is láthatjuk (Fotó: Vivien Killilea/Getty Images for SCAD aTVfest 2020)

Kim Cattrall, Szex és Newyork, sorozat, Samantha

Párjával, Russel Thomassal (Fotó: David M. Benett/Dave Benett/Getty Images)

Kim Cattrall, Szex és Newyork, sorozat, Samantha

Cattrall most is jól néz ki (Fotó: Amy Sussman/Getty Images)

Tudj meg többet kedvenc sztárjaidról!

Exit mobile version