Járai Máté: „A testiségnek nagyon sok formáját el tudom fogadni” – ezt gondolják a sztárok a megcsalásról

V.B.T. | 2021. Október 28.
Mi számít megcsalásnak? Hírességeteket kérdeztek a Fókuszban, hogy hol a határ.

A Nyerő Páros első hetén szóba került az egyik játék során, hogy ki, mit gondol a megcsalásról. Nádai Anikó és Hajmásy Péter másképp vélekedtek ebben a kérdésben: Anikó szerint már az is megcsalás, ha a párja flörtöl egy lánnyal, míg Peti úgy gondolja, hogy a csókolózás az a pont, ameddig már nem szabad eljutni. „Nem szép dolog (a flörtölés), de hűtlenségnek én azt tartom, hogy ha valami már történik is” – mondta Hajmásy Péter. A Fókusz utánajárt, hogy miként gondolkodnak ezzel kapcsolatban az RTL Klub sztárjai.

Járai Máté véleményét korábban már hallhattuk ebben a témában, de most újra kifejtette. „Azt gondolom, hogy az átlagembereknél már a ráírás is komoly vitákat kavarhat. Én a testiségnek nagyon sok formáját tudom elfogadni, még akkor is, ha az is tud bántani vagy tud rosszul esni. Azt gondolom, hogy az egy olyan fajta kapcsolat két ember között, amit csak azért letiltani, mert az én párom, számomra nem helyes. Nekem a megcsalás az, hogyha lelkileg vagy mentálisan kötődik valakihez. A lelkére rá tud csatlakozni és az ő társaságát jobban élvezi, mint az enyémet. Úgy érzem, az fájna annyira, hogy azt már nehéz lenne megbocsátani” – mondta a Reggeli műsorvezetője.

Járai Máté (Fotó: RTL)

Kökény Attila szerint a megcsalás kezdete, ha már egy férfi írogat egy lánynak. „Szerintem ez mindennek az előmenetele. (…) Aranka eljött az első nagyobb klubkoncertemre, ott a 90 százaléka csaj volt, mondta, hogy többet nem is jön” – mondta az énekes, aki szerint a show-biznisz velejárója, hogy néha flörtöl a rajongókkal.

Somfai Péter csak annyit tett hozzá, hogy az ő telefonja mindig ki van rakva az asztalra, így a felesége is látja, ha valaki ír neki, szóval náluk ez nem téma.

Exit mobile version