Sztárok, akik pillanatok alatt buktak nagyot

Farkas E. Lina | 2021. Október 30.
A sztáripar nem teketóriázik, ha arról van szó, hogy valakit a magasba kell emelni, akkor pedig pláne nem szívbajos, ha valamilyen oknál fogva ejteni kell az illetőt. Kiesni a pikszisből egyáltalán nem nehéz, még azoknak sem, akik azt gondolták, hogy sínen van a karrierjük. Szerencsére egy ideje a filmipar befolyásos szexuális ragadozóinak sincs védőhálójuk.

Elég egy régóta vágyott orrműtét, egy nagyobb hízás vagy fogyás, egy mentális kibillenés, vagy a bulvármédiától való érthető megőrülés, és hol volt, hol nem: már véget is ért egy sztár karrierje. Észrevétlenül lekeverik őket a színről, a kegyvesztettek helyett már ott mosolyognak a címlapon a még nem kizsigerelt, a még nem szerfüggő, a még egyelőre piedesztálra emelt új kedvencek. A gyártósoron nincs megállás.

Akiket megettek a hiénák

Ma már hulla természetes, hogy látjuk Madonnát smink nélkül, ahogy az is, hogy az A kategóriás sztárok miket csinálnak a hétköznapi életükben, hogy ők is buliznak, szeretnek, csalódnak, és ahogy mindenki, olykor ők is elvetik a sulykot. Kétségtelen, hogy ma is nagy szerepe van a bulvárnak, de a Facebook, és Instagram előtti időkben szinte teljhatalommal rendelkeztek a hírességek felett. Csak ők fértek hozzá a sztárokhoz, így a paparazzók és a sajtómunkások által bemutatott kép csorgott le a hétköznapi emberekhez, és ezt a képet aszerint formálták, színezték és alakították róluk, ahogy az leginkább növelte az eladásaikat. A bulvármédia a sztárok minden lépését figyelte, a paparazzók szó szerint ott lihegtek a nyomukba, és ha valaki egy kicsit is hibázott, valami csámcsogni valót csinált, azt egyből kiszagolták, lefotózták, az újságok pedig a legkisebb hétköznapi jelenséget is óriási méretű lufivá fújták.

Akit az egyik héten istenítettek, azt könnyen lehet, hogy a másik héten már őrültnek, kábszeresnek, anorexiásnak tituláltak, nem számított, hogy a szóban forgó illető egy anya, egy tini, vagy egy, az öngyilkosság szélén táncoló mentális beteg volt.

 

A paparazzók agresszivitása, pénzsóvárgása nem ismert morális határt, az őrületig, egyeseket egészen a halálukig üldöztek, ott lihegtek a nyakukban a legintimebb pillanatokban, gúnyt és viccet csináltak az összezavarodott, rendszerint nagyon fiatal sztárokból. Gondoljunk csak Britney Spearsre, aki elképzelhetetlen sztárságot élt meg már 17-18 évesen, és szabályosan kifilézte a sajtó, amikor mentálisan kezdett összeroppanni a hatalmas súly alatt. Őt csak azért nem vettük be a mostani gyűjtésbe, mert bár a karrierje nem szárnyal úgy, mint korábban, azért a süllyesztőbe sem veszett el, a mai napig nagy rajongótábora van, kíváncsiak rá az emberek, és zeneileg is aktív.

Britney Spears és Sam Asghari a 2019-es Daytime Beauty Awards díjátadón (Fotó: Paul Archuleta/FilmMagic )

Ott van viszont Lindsay Lohan, aki félig gyerek volt, amikor úgy igazán felkapták, és még mindig csak 21 volt, amikor meglehetősen sok kokainnal lekapcsolták a rendőrök. A fiatal lány kedvenc célpontja lett a bulvárnak, az évek alatt az egykori szeplős tinisztárt botrányhősnőként kezdte el ábrázolni. Lohan kétségkívül rácsavarodott a drogra és az alkoholra, de ne feledjük el, hogy ekkor még mindig csak egy tinédzser volt, akire rászakadt a hírnév, és ráakaszkodott a sajtó. 17 évesen elkezdte plasztikáztatni magát, szemmel láthatóan kezdte teljesen elveszteni a kapcsolatát a valósággal, de minél nagyobb bajban volt, annál többet cikkeztek róla az újságok. Letartóztatások sora következett, majd a rehabok és a bíróságok visszatérő vendégévé vált.

Botrányai miatt egyre kevesebb filmszerepet kapott, és miután a média jól megcsócsálta és zsebre tette az érte járó vaskos összegeket, hanyagolni kezdte.

Arról már csak kevesen írtak, hogy azóta a 35 éves Lohan, még ha nem is lett Oscar-díjas színésznő, egészen sínre tette az életét. Létrehozta a saját ékszermárkáját, és bankár párjával együtt az Egyesült Arab Emirátusokban élnek.

Bukott playboyok

Aztán akadnak olyan hírességek, akiket a siker elvitt egy olyan útra, ahonnan már nem nagyon tudtak visszatérni. Ilyen Charlie Sheen is, aki mintapéldánya volt azoknak a színész playboyoknak, akik finoman szólva is a két végén égették a gyertyát. A színész családba született Sheen eleinte drámai szerepekkel próbálkozott, de igazán híres inkább vígjátékokban lett. Aztán ő lett a legjobban kereső tévés színész. A Két pasi és egy kicsi nyolc évadig ment, aminek a végén Sheen epizódonként 1,8 millió dollárt keresett. A színész nem bírt leállni a folyamatos bulizással, úgymond nagykanállal habzsolta az életet. Olyannyira, hogy 2011-ben elvonókúrára kellett küldeni a rengeteg kábszer és pia miatt. A leállás nem sikerült, 50 évesen HIV-vel diagnosztizálták, megvádolták szexuális zaklatással, a filmes szakma pedig hátat fordított neki.

Hasonló karriert futott be a felismerhetetlenre szétplasztikázott Mickey Rourke, amerikai színész is, aki a nyolcvanas évek egyik leghíresebb és legkeresettebb hollywoodi sármőrje volt. A rendezők, mint például Alan Parker, nehéznek találták a Rourke-kal való munkát. Parker állította, hogy

Mickey-vel dolgozni rémálom. Nagyon veszélyes a forgatáson, mivel soha sem tudod, mit fog tenni

Mickey Rourke Athénban, az Akropolisznál, a Man Of God c. film forgatásán, 2020-ban (Fotó: Panayotis Tzamaros/NurPhoto via Getty Images)

Nem nagyon találta magát a színészvilágban, volt egy kitérője bokszolóként, és ugyan a kétezres évek során sikerült visszaküzdenie magát Hollywood élére, az A-kategóriás sztárok közé (még egy Oscar-jelölést is begyűjtött Darren Aronofsky A pankrátor című mozijának címszerepéért, melyben voltaképp önmagát alakította), ma már nem igazán hallunk róla. A két színészhez hasonlóan Johnny Deep  is masszívan halad a lefelé tartó úton, évek óta lejtmenetben, és hát, láthatólag mentális gödörben van az egykor milliós nézettségeket produkáló sztár.  Az 57 éves férfi bizonyos tekintetben ott tart most is, mint huszonévesen: tömi magába a tudatmódosítókat, és nincs jóban a valósággal, ám míg ez fiatalon nem okozott számára túl sok gondot, addig jelenlegi szerfüggése szép lassan kiforgatja a személyiségét és szétforgácsolja mindazt, amit eddig felépített. Ahogy régen nagy magasságokat, úgy most – morális értelemben is – durva mélységeket ér el: feleségverővé vált, és a szakma is egyre inkább elfordul tőle.

Akik hibáztak

Ahhoz, hogy egy sztár kegyvesztett legyen, nem kell feltétlenül partiból partiba járó kokainfüggőnek lenni– sőt, ez szokta legkevésbé érdekelni a filmkészítőket –elég az is, ha a külsőd megváltozik. Mint Jennifer Grey, a Dirty Dancing sztárja esetében, akit mindig zavart az orra, és az iskolás évei, illetve a korai színész karrierje alatt gyakran szóvá is tették neki. Miután a Dirty Dancing nagy sikert aratott, végre volt pénze arra, hogy orrplasztikát végeztessen magán. Sajnos Hollywood nem értett egyet a döntésével, és úgy találták a casting directorok, hogy elvesztette jellegzetes külsejét; az operáció után túl hétköznapinak találták az arcát, és nem tudott a korábbi sikerén túllépni, ugyan lettek még filmes munkái, de főszereplőként nem kínálták meg nagy szerepekkel.

Jennifer Grey a 2021-es L.A. Dance Project gálaestjén (Fotó: Amy Sussman/Getty Images)

És, ha már a hibáknál tartunk, egy nagyon kínos fellépés verte be az utolsó szöget Mariah Carey karrierjének koporsójába, ami a szájról-szájra szinkronizáló előadásokra és a díszes pirotechnikára épült. Mariah Carey rendszeres szereplője volt az olyan szezonális tévés különkiadásoknak, mint a The New Years Eve show, de ez 2017 után véget is ért. Milliók nézték végig, ahogy elrontotta az Emotions című dalát, amikor a fülbe épített audiója leállt. Mariah egy pillanatra lefagyott, majd dühösen lesétált a színpadról. A borzalmas eset óta pedig hanyagolják az egyébként is megkopott fényű zenei csillagot.

Edward Norton, akit hiányolunk

A Harcosok klubja, az Amerikai história X, a Holdfény királysága, vagy a Grand Budapest Hotel című filmek sztárját egy időben a hollywoodi rendezők kézről kézre adták, majd 2014 óta csak elvétve találkoztunk vele a filmvásznon. Az egyik legutóbbi munkája a Virsliparti nevű animációs film volt, amelyben az egyik szereplő hangját adta, és szerepelt a Váratlan szépség című, filmben, valamint Wes Anderson Kutyák szigetében ő adta Rex hangját. Egyes pletykák szerint Norton a családja miatt nem forgat annyit, 2012-ben ugyanis megházasodott, 2013-ban pedig apa lett. Egyszer azt is nyilatkozta, hogy

„Olyan dolgok felé fordulok, amik nagyon érdekesek, fontosak számomra, kihívást jelentenek, és az agyamnak, illetve a személyiségemnek egy egészen más területét mozgatják meg”

Edward Norton a BBC Radio 6 épülete előtt, Londonban, 2019-ben (Fotó: Profimedia)

Mindemellett sok időt fordít a jószolgálati tevékenységeire: 2010-ben például elindította Crowdrise néven egy online közösségi adománygyűjtő platformot, és kinevezték az ENSZ jószolgálati nagykövetének, 2015 decemberében pedig 425 000 dollár segélyt gyűjtött össze egy szíriai menekültnek. Ám a sok szép lehetséges indok mellett van egy kevésbé szexi is, miszerint Nortonnal együtt dolgozni maga a pokol. Olyannyira, hogy pár évvel ezelőtt össze is balhézott az egyik munkaadójával, a Marvellel.

A Marvelnek annyira eleget lett belőle, hogy kirúgta őt, sőt, nyilatkozatban fejtették ki, hogy olyan színészt keresnek a helyére, aki azonosulni tud a többi szereplő “kreativitásával és csapatszellemével”.

Nem titkolták, hogy képtelenség vele együtt dolgozni, amiről korábban is lehetett hallani pletykákat a hollywoodi berkeken belül. 

Szexuális ragadozók, akiknek joggal fordítottak hátat

A vicc az, hogy amíg egy sztárt a fiatalkori ballépései miatt, (amikkel nem sodort másokat veszélybe, és nem bántott vele másokat), simán ejtett a sztárgyár, addig a szexuális ragadozók évtizedekig dolgozhattak úgy a szakmában, hogy  mindenki szemet hunyt a visszaéléseik felett. Egy #MeToo botrány, rengeteg előbújó nő, és egy teljes évet átölelő masszív hadjáratra volt szükség ahhoz, hogy a rendszer – amelyben hatalmi pozícióban lévő, főleg férfi kulcsfigurák szexuálisan és minden egyéb módon abúzálhattak másokat – elkezdjen recsegve széthullani. A #metoo hashtag alatt nők milliói számoltak be zaklatásról, szexuális visszaélésekről, és egyre több színésznő állt ki saját tapasztalatával, traumájával a nyilvánosság elé. Az újabb és újabb történetek felrajzolták a filmipar legnagyobb ragadozójának a képét, aki nem volt más mint Harvey Weinsten, és mellette több száz férfit vádoltak meg csak Hollywoodban, hogy erőszakos cselekedeteket hajtott végre nőkön. 

A #metoo után nem jelentett többé egyértelmű védelmet az, ha valaki befolyásos férfi, elkezdtek hullni a fejek Hollywoodban a sorozatos visszaélések miatt.

Kevin Spacey bírósági tárgyalása után 2019-ben (Fotó: Scott Eisen/Getty Images)

Így bukott el a filmipar egyik kulcsembere, Harvey Weinstein, és a mozgalom Kevin Spacey-t sem kímélte, aki hatalmas tiszteletnek örvendett az egész világon. A kétszeres Oscar-díjas színészről Anthony Rapp mesélte el, hogy amikor 14 éves volt, a színész zaklatta őt egy buliban. Ezután egyre többen vádolták meg a Spacey-t hogy fogdosta, vagy egyéb formában zaklatta őket. Spacey-t bíróság elé állították,  a Netflixen futó sorozatából azonnal eltávolították, és megszüntették az összes többi projektjét is.

Hozzá hasonlóan, Cassey Affleck is nagyot esett, pedig már úgy tűnt, hogy sínen van a karrierje, hiszen 2016- ban megkapta az Oscar-t A régi városban nyújtott alakításáéért. Ám ekkor robbant a bomba, a színész-rendezőt két munkatársnője is azzal vádolta, hogy 2010-es filmje, az I’m Still Here című áldokumentumfilm forgatásakor szexuálisan zaklatta őket. Az ügyek alapján hivatalos eljárás is indult: Affleck végül egy polgári per végén egyezett meg az áldozatokkal. A színész eleinte flegmán kezelte a történteket, 2018-ban viszont már elnézést kért a korábbi viselkedéséért, de a rendezők azóta nem kapkodnak utána, jelenleg áll a karrierje. Így ér véget a szexuális visszaélők dicsősége.

Exit mobile version