“Egy az egybillióhoz az esélye egy olyan halálos balesetnek, mint ami a Rust című film új-mexikói forgatásán történt” – jelentette ki Alec Baldwin első ízben nyilatkozva a sajtónak a történtekről. “Időnként elő szoktak fordulni balesetek forgatásokon, de még sosem volt ilyesmi” – hangsúlyozta a 63 éves színész, akire hosszú tárgyalás és akár börtön is várhat. Mint mondta, támogatja, hogy korlátozzák a valódi fegyverek használatát a filmek, illetve a sorozatok forgatása során.
Baldwin arról is beszélt, hogy barátja volt Halyna Hutchins operatőr, akire egy biztonságosnak tartott kellékfegyverből leadta a halálos lövéseket filmje forgatásán. “A barátom volt. Amikor megérkeztem Santa Fébe, hogy megkezdjük a forgatást, meghívtam vacsorára, Joellel a rendezővel” – mondta Baldwin.
Az amerikai színész egyben közölte, hogy a folyamatban lévő nyomozás miatt nem beszélhet az ügy részleteiről. Ugyanakkor hozzátette, hogy türelmetlenül várják a seriff irodájának beszámolóját a nyomozás eredményeiről.
A baleset a Rust című westernfilm forgatásán történt október 21-én az új-mexikói Bonanza Creek farmon. Baldwin játssza a főszerepet a fimben, amelynek egyben producere is. A forgatás próbáján Baldwin fegyvere éles lőszerrel volt megtöltve, amikor leadta a halálos lövéseket Halyna Hutchins operatőrre és megsebesítette Joel Souza rendezőt. Egyelőre senki ellen sem emeltek vádat és azt sem tudni, miként került éles lőszer a kellékfegyverbe.
(MTI)