Hatalmas felháborodást okozott Wahorn András zenész-képzőművész megnyilvánulása az Index Konyhanyelv című műsorában, amelyben Csákányi Eszter színész elmesélte, hogy 8 éves korában egy uszodában, egy idősebb férfi benyúlt a bugyijába és megérintette a nemi szervét.
Wahorn a történetre a pedofília, a gyerekek elleni szexuális erőszakot relativizáló módon válaszolt.
Az utóbbi időben történnek olyan dolgok, hogy valaki harminc évvel ezelőtt elkövetett valamit, ami annak idején elfogadott volt, sőt még biztatást is kapott rá, és most úgy ítéljük meg, hogy ez egy erőszak volt. Az ügyet éppen az teszi bonyolulttá, hogy a gyerek számára az ilyesmi kellemes érzést okozhat
– mondta Wahorn András a műsorban, aki szerint a konkrét esetben egy kislány bugyijába nyúlni „helytelen”, de nem erőszak.
A botrány után Wahorn András a Facebookon tett közzé egy bejegyzést, amelyben nagy betűkkel azt írja, hogy elítéli és súlyos bűnnek tartja a pedofíliát.
Az elmúlt napokban egy Youtube-szereplésem alapján többen azzal vádolnak, hogy pedofil bűnöző lennék. Életem elmúlt 68 éve a tanúm, hogy nem vagyok az. ELÍTÉLEM ÉS SÚLYOS BŰNNEK TARTOM A PEDOFÍLIÁT, és határozottan visszautasítom, hogy bárkit bármikor arra buzdítottam. A videóban szó esett a műsor másik szereplőjének és magam pozitív gyermekkori élményéről, erről beszéltem, mivel az őszinteség fontos számomra, nem mondtam olyat, hogy a pedofíliát nem tekinteném súlyos bűnnek
– olvasható Wahorn András posztjában.
(Kiemelt kép: Neményi Márton)