Pataky Attila a Borsnak bevallotta, hogy nyáron, születésnapja előtt egy félreértés miatt felesége faképnél hagyta, amiért eluralkodott rajta a féltékenység.
“Arra lettem figyelmes, hogy Orsi egyre többször áll fel mellőlem akár egy beszélgetés közepén is azért, hogy félrevonulva telefonáljon. Ez így ment napokig. Egyszer arra hivatkozott, hogy valamit fennhagyott az irodában és felment. Én figyelni kezdtem és hallottam, hogy valakivel nagyon csacsog…Megszólalt bennem a régi, vasgyári Pataky: Várjál már öcsém! Mi folyik itt? Amikor Orsi visszatért, belekezdtem a monológomba: vegyél már be engem is a dologba, legalább hadd legyek én a harmadik! Elkezdtem Pataky-módon hisztizni” – mondta Pataky Attila, akinek felesége végül elment otthonról.
“Csak annyit mondott, hogy neki most döntenie kell és ehhez el kell mennie. Bevallom, összeomlottam. Úgy éreztem, hogy nekem végem van. Amikor órákkal később hazaért, már békés hangulatban volt, de éreztem a szomorúságát. Két nappal később pedig mindent megértettem” – mondta Pataky Attila, akinek felesége csak a 70. születésnapjára próbált készülni a legnagyobb titokban.
(Nyitókép: Sajtószoba)