„Azt tudod, mikor kell beszélni, de azt nem, hogy mikor kell befogni” – Noémi beszólt Jolly párjának a Farm VIP-ben

V.B.T. | 2021. November 30.
Nagy Noémi nem kímélte Szuperák Barbarát.

Míg a Farm VIP sárga csapat győzelmi mámorban úszik és egymásért küzdenek a versenyeken, addig a piros csapatnál már az első nap óta rengeteg a konfliktus. Ezek a viták leginkább Jolly és Szuperák Barbara körül kezdődnek, ugyanis a társaik szerint nagyon sokat vannak együtt és ez rossz hatással van a munkájukra. Nagy Noémi szerette volna felkarolni Barbit, hogy az ő társaságukban is jól érezze magát, ám ez eddig nem sikerült, az üzletasszony pedig beleunt a folyamatos próbálkozásba. 

A hétfői rész végén a Farmgyűlésből láthattunk részleteket, ahol gyakorlatilag egyértelművé vált, hogy a két lány egymásra voksolt.

Egyfajta nővérként fordultam hozzád, mert úgy éreztem, hogy a Jollyn túl neked szükséged lesz még egy támogatóra, mert azt nagyon tudod, hogy mikor kell beszélni, de azt nem tudod, hogy mikor kell befogni

– vezette le Nagy Noémi a műsor előzetesében.

Noémi odaszólt Barbinak (Fotó: TV2)

Exit mobile version