nlc.hu
Sztárok

Meghalt Bokor Tibor

Meghalt Bokor Tibor zenész

A zeneszerző, basszusgitáros, énekes 66 éves volt.

Tragikus hirtelenséggel, december 2-án elhunyt Bokor Tibor, az egykori Color együttes basszusgitárosa, énekese, a Féltelek című szám zeneszerzője – közölte a család Sáránd Község Önkormányzatán keresztül.

gyász

Bokor Tibor 1955-ben született. Az 1960-as évek végén két testvérével, Bokor Gyulával és Bokor Attilával megalapította a BOKOR nevű együttest, amely később a Debreceni Orvostudományi Egyetem zenekaraként DOTE, végül Lámer Emil gitárossal és Pólya László csellistával kiegészülve Color néven működött tovább.  

A debreceni formáció 1976-ban megnyert egy országos amatőr zenekaroknak rendezett versenyt, a következő évben pedig a Ki mit tud?-on az első, a Táncdalfesztiválon pedig a második helyen végeztek. Két nagylemezt készítettek, legismertebb szerzeményük a Féltelek című dal, amit azóta sokan feldolgoztak. A hetvenes évek végén a zenekar külföldön turnézott, jártak Svédországban, a Szovjetunióban, Csehszlovákiában, az NDK-ban és Lengyelországban is. 

Harmadik lemezük jó ideig kiadatlan maradt, miután a testvérek elhagyták az országot. Elsőként 1982-ben Bokor Attila disszidált, aki az akkori feleségével, Bánfalvy Ágnes színésznővel Svédországba, majd Franciaországba, végül az Egyesült Államokba költözött. 1984-ben Bokor Tibor és Bokor Gyula is Amerikába távozott, ahol orvosi pályára léptek. A zenekar harmadik albuma végül Color 3 címmel 1999-ben jelent meg.

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése