nlc.hu
Sztárok

Keleti Györgyi arca teljesen megváltozott

Keleti Györgyi arca teljesen megváltozott, alig lehet ráismerni

Keleti Györgyi pár év után újra feltűnt a médiában.

Keleti Györgyiről alig hallottunk az elmúlt pár évben, hiszen – mint kiderült – tudatosan kerülte a szereplést, nem vállalt el semmilyen felkérést. Most mégis úgy döntött, kamera elé áll: Lakatos Levente Youtube-on is elérhető podcastjében beszélt egy kicsit az életéről, a magánéletéről és a plasztikáról.

Elmondta, először 20 évvel ezelőtt plasztikáztatott, a mellét műttette meg, de nem tagadja, hogy azóta több beavatkozáson is átesett. Nem is tudná tagadni, hiszen az arca teljesen más, mint amikor utoljára láthattuk. 

Így néz ki most:

keleti györgyi

Keleti Györgyi (Fotó: Youtube)

Így nézett ki régebben:

keleti györgyi régen

Interjú Keleti Györgyivel, az ismert modell/playmate-tel (Fotókredit: smagpictures.com)

Az interjúban azt is elmondta, hogy kötelezővé tenné a botoxot a negyven feletti nőknek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top