Cyndi Lauper külseje és zenéje maga volt a megtestesült nyolcvanas évek és egyet jelent vele ma is. Az amerikai énekesnő 1983-ban adta ki She’s So Unusual című debütáló albumát, mely bekerült minden idők 500 legjobb lemeze közé. Ezen a korongon szerepelt többek között a korszak két gigaslágere, a Time After Time és persze a Girls Just Want to Have Fun. A lemez 65 hétig vezette a slágerlistát és 22 millió példányt adtak el belőle, Lauper pedig 1985-ben a Grammy-díjat is megkapta. Második lemeze 1989-ben jelent meg, erről a True Colors című szerzemény ment hatalmas nagyot.
Bár legnagyobb sikereit kétségkívül a nyolcvanas években aratta, a sztár közel négy évtizede színpadon van, összesen 11 stúdióalbumot jelentetett meg, a legutóbbit Detour címmel 2016-ban. A popzene mellett filmekben, sorozatokban és Broadway-musicalekben is láthatta-hallhatta a közönség és elnyerte jóformán az összes elnyerhető jelentős zenei díjat, de a hollywoodi hírességek sétányán is kapott csillagot. Az énekesnő 1991-ben ment feleségül David Thornton színészhez, akivel a mai napig is házasságban él. Egy fiuk van, Declyn Wallace Thornton Lauper.
Feminista ikon
„Ikonikus énekesnő, aki forradalmasította a nők szerepét a rock and rollban” – jellemzi Laupert az amerikai AllMusic adatbázis. Az extravagáns megjelenésű énekesnő pályája elejétől kezdve feminista ikonnak számít. „Egy másfajta női esztétikát képviselt, amely ellentmondott az olyan kortársai nyers érzékiségének és élességének, mint Madonna vagy a veterán rockerek, Joan Jett és Pat Benatar. (…) Egy újfajta példaképet testesített meg, mely a különbözőséget éltette és játékosságra bátorított az önkifejezésben” – mutatott rá Sheila Moeschen szakíró.
Lauper évtizedek óta elszántan kiáll a nők, illetve az LMBTQ-emberek érdekeiért. A testvére, Ellen is leszbikus, az énekesnő pedig többször is úgy nyilatkozott, hogy őt tartja példaképének. True Colors című slégere meleghimnusznak számít. Ezt a címet adta 2007-es jótékonysági turnéjának, illetve erről kapta a nevét az általa alapított True Colors United nevű szervezet is, mely az LMBTQ-közösséghez tartozó fiatal hajléktalanok segítését tűzte ki céljául.
A 68 éves énekesnő, aki színes tincseihez a mai napig is ragaszkodik, ősszel az MTV VMA díjátadó gálán tartott beszédében a női jogokért szólalt fel: „A dolgok ma már másképp mennek. Igen, a lányok szórakozni akarnak. De mi is pénzt akarunk keresni. Egyenlő fizetést. És mi akarjuk birtokolni a testünk feletti ellenőrzést. Tudod, alapvető jogok” – hangsúlyozta.