nlc.hu
Sztárok

majoros hajni karantén szilveszter

„Egyedül vagyok” – Majka felesége drámai posztot tett ki

Majoros Hajni szilveszterét alaposan tönkretette valami.
Dundika balesete

Szomorú hírt közölt követőivel Majoros Hajni. Majka felesége ismét elkapta a koronavírust, ezért a családtagjaitól (is) elzárva egy külön szobában éli most egy ideig az életét.

„Egyedül vagyok egy szobában, miközben a családom tagjai itt vannak a házban” – írta bejegyzésében, amiben azt is elárulta, hogy férje, Majka levette a válláról a terheket – és ő maga főz a konyhában – többek között a bőséget hozó lencsét.

„…De az élet megint megírta helyettem a forgatókönyvet📝

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

majoroshajnalka (@majoroshajnalka) által megosztott bejegyzés

 

Igen, lett időm erre a posztra, és az elkövetkező napokban is lesz időm🦥, csak épp nem úgy, ahogyan azt elterveztem, szerettem volna!

Szobafogságra lettem ítélve!

Egyedül🙍‍♀️ vagyok egy szobában, miközben a családom tagjai itt vannak a házban🏡!

Hallom ahogy Peti👨‍🍳 a lencsét készíti, amit persze előző este beáztatott.

A fiúk társasoznak🎲, filmet néznek🎬!

Arti🐾 ugatja a szomszédokat, ellenben a petárda durrogtatása😵‍💫 hidegen hagyja!

Szerencsére:)

Előkerülnek lassan a dudák🥳 is, aminek a hangjától ugyan szétmegy🤯 a fejem, de most alig várom, hogy halljam👂🏻,ahogy a fiaim megfújják!🎉🥰

Szóval…

Drága covid úr/hölgy!🦠

Egy évvel ezelőtt már jártál nálunk, amikor is igen mély nyomokat hagytál bennünk!

Reméltem, hogy többet nem találkozunk, mivel akkor keményen megküzdöttünk🤺, és az oltásokkal💉is felvettük a harcot ellened!

Te mégis itt vagy, és bár margódra legyen írva, most nem vagy annyira kemény🥊 legény, és eddig a kiscsaládom többi tagját is békén hagytad🙌, mégis meg kell, hogy kérjelek szépen alázattal, HÚZZAFRANCBA🤬 🖕innen tőlem is!”

Hirdetés

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top