nlc.hu
Sztárok

Meghalt a legendás zeneszerző, Dobos Attila

Meghalt Dobos Attila legendás zeneszerző

Elhunyt Dobos Attila, aki rengeteget magyar slágert írt.

Nyolcvanéves korában elhunyt Dobos Attila zeneszerző, táncdalénekes, akinek a nevéhez rengeteg magyar sláger fűződik. A szomorú hírt először Gréczy Zsolt korábbi parlamenti képviselő tudatta a közösségi oldalán.

Dobos Attila olyan felejthetetlen dalokat írt, mint az Isten véled édes Piroskám, a Se veled, se nélküled, a Boldogság­tól ordítani tudnék, a Nyári zápor, az Annál az első ügyetlen csóknál, a Mama vagy a Kövek a vízparton.

Egyelőre nem tudni pontosan, mi okozta a zenész halálát, de a Blikk úgy tudja, hogy az elmúlt napokban a szíve miatt kórházban volt.

Dobos Attila

Dobos Attila 2018-ban (Fotó: Smagpictures.com / Zoltán Nagy)

Dobos Attila már a húszas éveire befutott énekes lett, és a táncdalfesztiválok egyik elsőszámú kedvencévé vált, 1968-ban pedig már saját válogatáslemeze is megjelent. Fogorvosként is dolgozott, amíg el nem tiltották tőle, mondván döntse el, hogy orvosként vagy a szórakoztatóiparban akar dolgozni.

Ezután elhagyta az országot, Németországban telepedett le. Dalait nem sugározták többé, lemezét betiltották. Később visszatért Magyarországra, 1985-ben megjelentette második, Dobos Attila új dalai című nagylemezét.

Négyszer volt házas, legismertebb felesége Mary Zsuzsi volt, akivel 1965-ben házasodtak össze. Legutóbbi párját, a nála 34 évvel fiatalabb Erzsébetet 2020 szilveszterén jegyezte el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top