nlc.hu
Sztárok

Kulcsár Edina és Csuti vagyonelosztása

Több száz milliós vagyonon osztozhat Kulcsár Edina és Csuti

Több közös cég is van, 2020-ban pedig közös új házba költöztek.

Pénteken jelent meg az nlc hírfolyamában is, hogy válik Kulcsár Edina és Csuti, név szerint Szabó András. A Blikk most utánajárt annak, hogy mekkora vagyonon osztoznak majd. Azt írják, hogy közös cégük 2020-ban több mint 135 millió forint árbevételt termelt, illetve nemrég költöztek be álomotthonukba, amely a szakember szerint akár 150 milliót is érhet.

A pénteki bejelentésből tudható, hogy hosszas vívódás után döntötte a válás mellett, és hogy gyerekeiket közösen nevelik tovább. „Egy évig küzdöttünk, de mivel mindkettőnknek más a szeretet nyelve, így elengedtük egymás kezét – kezdődött a mindkettejük közösségi oldalára kitett közlemény. – Csutival továbbra is segítjük egymást, dolgozunk együtt is és neveljük a gyerekeket.”

A Blikk megjegyzi, hogy Kulcsárnak és Szabónak is vannak saját vállalkozásaik, és hogy az interneten elérhető nyilvános információk szerint két közös cégük van, melyek közül csak egy aktív, ez influenszereket képvisel. A cég a 2020-as évre leadott mérleg alapján jól működik, nettó árbevétele 135,6 millió forint volt abban az évben. 

Blikk: Több száz milliós vagyonon osztozhat Kulcsár Edina és CsutiA másik nagy értékű közös vagyon a családi ház, amelyet 2020. júliusában sikerült végre birtokba venniük. A Blikk által megkérdezett szakember szerint a környéken kevés az eladó új építésű, ráadásul ilyen kiváló minőségű otthon. “Nem ismerem ugyan a ház pontos paramétereit, de azt kell mondjam, az interneten fellelhető fotók és felvételek alapján ez a ház megér legalább százmillió forintot, de az ára egy eladás esetén akár 150 milliót is elérheti” – közölte a lappal egy ingatlanszakértő.

(Kiemelt kép: Kulcsár Edina Facebook oldala)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése