nlc.hu
Sztárok

Minden, amit tudni lehet G.w.M-ről

Kulcsár Edina korábban szerepelt G.w.M klipjében – minden, amit tudni lehet az előadóról

A cikkünket kommetelők közül többen nem ismerték Varga Márkot, ezért most képbe hozzuk őket, hogy kiről is van szó.

Pénteken jelentette be Kulcsár Edina, hogy zátonyra futott a házassága. Az utóbbi napokban több cikk is megjelent róla és Csutiról: miként osztják szét a vagyont, volt-e harmadik fél, és mi történik majd ezután. Arra viszont senki nem számított, hogy a modell bejelenti, hogy összejött egy népszerű előadóval és olyan elsöprő a szerelmük, hogy nem akarja és nem is tudja tovább titkolni. 

„Mivel lassan az összes ismerősömet felkeresik az újságírók, hogy megtudjanak mindent az életemmel kapcsolatban, úgy döntöttem, hogy inkább leírok én mindent! Nem szeretném, ha találgatásokon alapuló cikkeket jelenítenének meg, vagy valótlan dolgot állítanának. Csutival rég nem vagyunk rendben. Már nem is vagyunk együtt jó ideje, de jóban vagyunk és a gyerekek miatt itt van néha a házban. Igaz, hogy nem 3. fél miatt lett vége a kapcsolatunknak, viszont azt nem tagadom, hogy közben rám talált a SZERELEM! Egy olyan szerelem, amivel még nem találkoztam! Amiről azt sem tudtam, hogy létezik!!! Habár nem akartam azonnal kiteregetni a dolgaimat, mert mindennek időt szerettem volna hagyni, de túl kicsi ez az ország és egyesek késztetést éreznek, hogy a saját életük helyett a másikével foglalkozzanak. Amit érzek ez iránt a fiú iránt, olyan erős és meggyarázhatatlan, amivel még tényleg nem találkoztam! Lehet, hogy elsőre sokan azt mondják, hogy jézusom… mert »hamar« továbbléptem, de én már több hónapja lezártam magamban a múltat. Megléptem, amitől a megváltást reméltem és utána egyből egy ilyen ajándékkal örvendeztetett meg a sors! A SZERELEMMEL! Nem akarok tovább bujkálni és tagadni, hanem őszintén szeretném felvállalni az érzéseim és megmutatni a világnak, hogy ki az, aki miatt más színben látom a világot. Ki az, aki a tenyerén hordoz, akinek a hiánya fizikális fájdalmat okoz, aki minden bennem lévő szeretetet visszahozott és akinek a társaságában nem tudok nem mosolyogni. Ő G.w.M, aki polgári nevén Varga Márk – írta közösség oldalán Kulcsár Edina, aki ennél a posztnál ugyan kikapcsolta a kommentelési lehetőséget, a mi cikkünknél záporoznak a hozzászólások és sokan kíváncsiak arra, hogy ki is a modell új párja. Éppen ezért úgy gondoltuk, hogy nagyjából összefoglaljuk, kiről is van szó.

Még csak 25 éves, de már most befutott előadó

G.w.M, azaz Varga Márk 1997. január 8-án látta meg a napvilágot. Gyerekkorától kezdve tudta, hogy a zene az ő pályája, ezért tudatosan készült arra, hogy egyszer majd előadóként szórakoztatja a közönséget. Kicsiként hegedült, ám tudta, hogy nem ez az ő jövője. „Lehetőség örökké van, viszont én úgy éreztem, hogy ebben leszek kimagasló. Akkor azt mondták, hogy ebből nem lehet megélni, nem lehet ebből az lenni, aki én szerettem volna lenni. Most viszont mindenki a körmét rágja és most már ők szeretnének azok lenni, amit én akkor kitaláltam” – mondta korábban a Blikknek Márk, akit Curtis fedezett fel annak idején.

„Engem Attika követett és egyszer csak belike-olta az egyik cuccomat. Én pedig extázisba estem, sőt, először azt hittem, kamu profil, nem hittem el, hogy ő az. Akkor ment nekik a Belehalok, meg egyébként is egy Michael Jackson a csávó, meg az is a mai napig. Szóval nem nagyon hittem benne. Aztán azt mondta, a következő legyen Curtis production és nekem ez elég volt. Onnantól kaptam egy nagyobb teret, a zeném jó volt, pacek jó volt hozzá, van tűz, spiritusz és bumm… onnantól elvitte a népet” – magyarázta G.w.M. 

Sokakat elér a zenéje

G.w.M első dala nyolc évvel ezelőtt jött ki Mai lányok címmel, ám sikert és a hírnevet leginkább az Én kérek elnézést című dal hozta meg számára, amelyben Curtis is közreműködött. Annyira beindult a gépezet, hogy jelenleg 294 423 935 megtekintés van a videóin, ami egyre csak növekszik.

„Minden egyes elért sikerem, ami úgy gondolom, hogy meghatározza, vagy felépítette, hogy legyen G.w.M Magyarországon, szóló produktum volt. A dalok úgy születnek, hogy általában a saját életemből vagy a környezetemből merítek ötletet. Leülök a wc-re és csinálok egy slágert, vagy a kádban fekszem, vagy ugrál a fejemen a gyerek, vagy nem tudom. Lehet, hogy most interjúzunk és én közben egy slágert kitaláltam. Ez csak így jön, súgja a jó Isten, nem tudok mást mondani. Egyszer csak elkap és akkor megvan, nem tudod kiszámítani” – mondta a dalírásról Varga Márk, aki azt is bevallotta korábban, hogy sokszor túlzásba esik, ami a pénzszórást illeti. 

„Volt, amikor helikopterrel mentem bulizni. Nagyon túlzásba vittem. Magam köré vettem a fiúkat, majd azt mondtam, hadd szóljon, semmi nem számított. Viszont megtanultam kezelni, amikor összejöttem az asszonnyal” – állítja. Nos, a házassága már a múlté, hiszen két héttel ezelőtt a közösségi oldalán osztotta meg a rajongókkal, hogy elköltözött a családjától. 

g.w.m Kulcsár Edina

Kulcsár Edina és g.w.m (Fotó: nlc illusztráció)

Korán családot alapított 

Márknak két gyermeke van, és még csak 25 éves. Korábban azt mondta a feleségéről, hogy egyáltalán nem féltékeny típus, amit nagyon becsült benne, hiszen a bulikon rengeteg női rajongó is részt vesz, ráadásul több klipjében is gyönyörű nők szerepeltek. „A feleségem nem féltékeny. Tudta, hogy melyik étteremben leszek, valamint azt is tudta, hogy a Laurával leszek ott. Sőt, azt is tudta, hogy videóklip-forgatáson vagyunk. Ez tényleg csak pletyka volt, ami megjelent rólunk. Valahogyan kiszivárgott az a fotó” – emlékezett vissza a DWTS sztárjával, Lissák Laurával forgatott klipjére. 

A gyerekekről is mesélt. „Két gyermekünk van, Márk és Melanie. Mindketten utánunk kapták a nevüket. A feleségem nem akarta, de én ragaszkodtam hozzá, mert nekem ez a név nagyon tetszett. Fiúknál kötelező tradíció, klasszikus beállítottságú srác vagyok. Viszont a lányoknál nem feltétlenül kell, de én nagyon akartam, hogy Melanie legyen a kislány.”

Két héttel ezelőtt azonban minden megváltozott, amikor bejelentette a válást.

„Nagyon nehéz időszak van mögöttem! Úgy érzem, hogy őszintének kell lennem veletek és beszélnem kell a magánéletem változásairól. Ahogyan láthattátok, és sokan is írtatok ezzel kapcsolatban, 1 hónapja már nem élek együtt a családommal. Az a döntés született, hogy a párommal elválnak az útjaink. A gyerekeinket közösen neveljük, ez soha nem is volt kérdés köztünk. Számomra ők a legfontosabbak, és bármikor tudok is velük találkozni. Mindenben maximálisan támogatom őket a továbbiakban is. A viszonyunk jó maradt, a két gyermekünk lelke a legfontosabb számunkra. Mást és többet nem szeretnék a szakításomról mondani! Kérlek, ezt tartsátok tiszteletben, és ne nehezítsétek ezt az amúgy sem könnyű helyzetet negatív vagy degradáló kommentekkel!” – írta január 3-án Varga Márk. 

Korábbról ismerheti Edinát

Azt hihetnénk, hogy a celebvilágban mindenki ismeri a másikat, de ez egyáltalán nincs így. Bár azt nem tudjuk, hogy Edina és Márk ismerték-e egymást korábban, de az biztos, hogy pár hónapja már találkozták, hiszen november 19-én jött ki G.w.M Hello című dala, amelyben Kulcsár Edina is szerepelt.

A klip miatt a Reggelibe is meghívták őket. Elárulták, hogy olajozottan ment a közös munka, több közös dalt is felvettek már. Bár akkoriban Edina még úgy emlegette Csutit, mint a drága férjét, aki vigyázott a gyerekekre, amíg ő stúdiózott.

„Amikor megszületett ez a dal, mindenképp valami kimagasló produktumot szerettem volna. Főszereplőben is erős hölgyben gondolkodtam. Adott volt az egész, mert egyébként korábban felkértem Edinát, hogy csináljunk együtt egy jó kis produkciót. Adott volt az egész, hogy akkor ebben a klipben kezdjük el felvezetni ezt a dalt is” – emlékezett vissza G.w.M. 

A szemfülesek kiszúrhatták, ám valószínűleg nem nyilvánítottak neki nagy jelentőséget, de pár héttel ezelőtt Varga Márk már posztolt olyan fotókat, amelyek készítőjeként Edina édesanyját, Krisztinát jelölte meg.

gwm fotója

Nem tudhatjuk, hogy akkoriban alakult-e ki a kapcsolatuk, vagy később szerettek egymásba, de az biztos, hogy a közös munka összehozta őket. Csak azt látjuk, ami most van. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top