nlc.hu
Sztárok

Sebestyén Balázs véleménye Kulcsár Edina bejelentéséről

Sebestyén Balázs elmondta a véleményét Kulcsár Edina bejelentéséről

A Balázsék című rádióműsorban beszéltek a történtekről.

Kulcsár Edina és Csuti pénteken jelentették be, hogy válnak. Pár nappal később a modell egy közleményben tudatta, hogy beleszeretett G.w.M-be, aki iránt – ahogy ő fogalmaz – olyan szerelmet érez, mint még soha azelőtt. A történtekről Sebestyén Balázsék is ejtettek pár szót a Rádió1-en. A műsorvezető nem kímélte a modellt, elmondta az őszinte véleményét. 

„Látva szegény Edinát. Én is töltöttem vele három hetet, azt se tudja, merre van arccal előre. Semmiféle tudatosság nincs benne, annyira sodródik, és annyira nem tudja, hogy ki ő valójában, hogy ezen én meg sem lepődöm. (…) Nagyon sok sebből vérzik, és sántít a dolog, és nagyon méltatlan ez az egész” – mondta Sebestyén Balázs, aki a Nyerő Páros című műsorban három hétig együtt forgatott Edinával.

„Az az életed, hogy posztokat és lájkokat gyűjts csak azért, hogy téged most sajnáljanak, vagy éppen biztassanak, gratuláljanak az új szerelmedhez… Mindegy, hogy kit alázol meg ezzel és hogy zárod le és milyen méltatlan. Nem is tudja igazából, mert nem is érti, azért az érzelmi intelligencia egy külön dolog, nem mindenkinek van” – tette hozzá Balázs.

kulcsár edina gwm

Kulcsár Edina összejött G.w.M-el (Fotó: G.w.M Instagram)

Rákóczi Feri hozta fel egyébként a témát, aki elmondta, nem érti, miért kellett ezt ilyen hamar nyilvánosságra hozni. Vadon Jani véleménye a következő. ,,Biztosan kapja az ívet, sokan sajnálják Csutit, meg hát a két gyerek ebben a sztoriban nagyon kemény. Lehet azt mondani, hogy kicsik a gyerekek és könnyebben átvészelik ebben a korban, de itt a könnyebben van a hangsúly, nekik ez egy trauma. Kevesebbet fognak találkozni a szüleikkel, nem azt látják, hogy van egy kohézió, egy kapcsolat, hanem vagy apu nincs itt, vagy anyu nincs itt.” 

„Azért az a dolog pikantériája, hogy bemutatod őket egymásnak, majd szerelembe esnek – vette át Balázs a szót. – Baromi nehéz a nyilvánosság előtt elválni, de ha ezt korrekten intézed, akkor nem zúdul ennyi minden a nyakadba.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top