nlc.hu
Sztárok

A Dal 2022 első elődöntőjének továbbjutoi

A Dal 2022: Oláh Ibolya és a Third Planet nyerte az első elődöntőt

Az elődöntős dalok ezúttal akusztikus hangszerelésben hangzottak el. Négy dal már a fináléban.
A Dal

Holtversenyben Oláh Ibolya a Nem adom el, illetve a Third Planet a Táncol a világ című dallal nyerte A Dal 2022 első elődöntőjét szombaton, és ezzel bekerült a fináléba.

A Dunán sugárzott műsorban 10 dal hangzott el akusztikus hangszerelésben, közülük a zsűri juttatott tovább hármat a döntőbe. Oláh Ibolya és a Third Planet produkciója egyaránt a maximális 40 pontot érdemelte ki a zsűritől.

Mögöttük a harmadik helyen a Subtones végzett Nem segít más című dalával, és 39 ponttal szintén bekerült a döntőbe.

A negyedik továbbjutót a közönség választotta ki szavazataival: a legtöbb voksot Hegedűs Bori és Tempfli Erik dala, az Anya kapta, amely így ugyancsak bejutott a döntőbe.

A dalokat Wolf Kati énekes, A Dal korábbi versenyzője és zsűritagja; Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa; a zsűriben idén először tevékenykedő Egri Péter, a Mystery Gang frontembere; valamint Ferenczi György Máté Péter-díjas zenész, énekes, szájharmonika-művész véleményezte és pontozta. Utóbbi – betegsége miatt – ezúttal otthonából jelentkezett be élőben. Velük együtt kereshetik a nézők az év magyar slágerét.

Az első elődöntő extra produkciójaként Mező Misi együttesével, a Magna Cum Laudéval lépett színpadra és a Holnap reggel című dalt adta elő.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top