nlc.hu
Sztárok

Radics Gigi ritkán látott lánya

Radics Gigi ritkán látott kislánya besétált édesanyja videójába

Az énekesnő klipjének forgatásán is ott volt a kislánya.

Repül az idő, már másfél éves Radics Gigi kislánya. Az énekesnő gondosan ügyel arra, hogy ne szerepeljen lépten-nyomon a kis Bella, de volt már rá példa, hogy megmutatta a nyilvánosságnak, bár ekkor még kisbaba volt. Azóta nemigen posztol róla, most azonban közzétett egy werkfilmet, ahol a lányát is megmutatta.

Radics Gigi Kávé című dala a klippel együtt múlt héten jött ki, és ebben a videóban is látszik, hogy az utóbbi időben rengeteg fogyott. Korábban elárulta, sokat is tesz azért, hogy visszanyerje szülés előtti alakját. 

„Mondhatjuk úgy, hogy várandósságom és a szülés óta ez az első olyan klip, ahol már elégedett vagyok a formámmal, mert itt már ugyanannyi kilogramm vagyok, mint szülés előtt. Persze az állóképességemet, az edzettséget még lehet javítani, a diétát viszont szigorúan betartom, körülbelül 30 kilótól szabadultam meg saját erőmből, kitartással. Mindig van hová fejlődni, de nagy utat tettem meg és nem volt egyszerű” – vallotta be korábban az énekesnő.

radics gigi

Radics Gigi (Fotó: Instagram)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top