Zsidró Tamás: „Megszoktuk mi, közszereplők, hogy taposnak minket, de azért álljon már meg a menet!”

V.B.T. | 2022. Március 03.
Zsidró Tamás találkozott az apával, aki gyilkossággal vádolta.

Ahogy arról az nlc is beszámolt korábban, hetekig keringett a neten egy videó, amelyben egy elkeseredett édesapa Zsidró Tamást és Hajas Lászlót okolja a lánya haláláért. A férfi állítása szerint a gyereke a két fodrász a közös, bécsi szalonjában dolgozott és kötelezővé tették, hogy adassa be a harmadik oltást, aminek következtében elhunyt. Zsidró Tamás korábban a közösségi oldalán fakadt ki a videó miatt, most a Story magazinban tisztázta a körülményeket. 

„Felkerestem az édesapát, és sikerült tisztázni a dolgokat. Azt mondja, a lánya 20 éve vagy Lacinál, vagy nálam gyakornokoskodott, nem emlékszik, melyikünknél. Nem vártam bocsánatot, együttérzek az apukával, pokoli lehet elveszíteni egy gyereket. De tisztáztuk, hogy Lacival nekünk ehhez az égvilágon semmi közünk, hiszen a kislány két évtizede lehetett nálunk, egyébként pedig semelyik városban nincs közös szalonunk” – kezdte a lapnak a sztárfodrász, majd azt is elmondta – hogy a nyilvánvalón kívül – miért érezte fontosnak, hogy az ügy végére járjon.

„Úgy érezzük, mindennek van egy határa. És itt nem is az édesapa szavaira gondolok, hanem arra, amit a videó a közösségi hálón gerjesztett. Megszoktuk mi, közszereplők, hogy taposnak minket, de azért álljon már meg a menet! Az a rengeteg gyalázkodás, és hogy kikiáltottak minket gyilkosnak, egyszerűen letaglózó volt” – mondta.

A teljes cikket a ma megjelent Story magazinban találod.

Story-címlap

Exit mobile version