Nem indul eljárás Will Smith ellen az Oscar-gálán történt pofozkodás miatt

V.B.T. | 2022. Március 28.
Chris Rock úgy döntött, nem tesz feljelentést.

Ahogy arról az nlc is beszámolt, soha nem látott esemény szakította félbe az idei Oscar-gálát: Chris Rock Jada Pinkett Smith betegségével viccelődött, mire Will Smith felment a színpadra, megütötte a humoristát, majd ordítva közölte, hogy soha többé ne vegye a szájára a felesége nevét. Rock eléggé meglepődött, sokan elsőre azt hitték, hogy ez egy megrendezett jelenet, de hamar kiderült, hogy nem így van.

Will Smith pofán vágja Chris Rockot (Fotó: Neilson Barnard/Getty Images)

Hollywoodot megosztja a történet: vannak, akik elítélik az erőszak ezen formáját, de többen poénkodnak rajta, hogy így jár, aki valakinek a feleségével viccelődik. Nos, az biztos, hogy megfagyott a levegő a Dolby Színházban, később még a Los Angeles-i rendőrség is járt a helyszínen. Nem sokkal a közvetítés vége után beszéltek ugyanis Chris Rockkal a Deadline forrásai szerint – szúrta ki a 24.hu. A humorista úgy döntött, nem tesz feljelentést az ügyben.

Ha Rock feljelentést tett volna a Los Angeles-i rendőrségen, és Smith ellen vádat emelnek testi sértés miatt, a színész akár hat hónapra rács mögé kerülhetett volna, és 100 ezer dollárig terjedő pénzbírságra is számíthatna. Kaliforniában az egyszerű testi sértés vétségnek minősül. Chris Rock még hat hónapig megváltoztathatja a véleményét.

Exit mobile version