nlc.hu
Szabadidő

A CODA lett a legjobb film, van magyar Oscar-díjas

A Dűne nyerte a legtöbbet, a CODA a fődíjas, de erre az Oscarra Will Smith botránya miatt fog emlékezni a világ

Összeálltak a Ponyvaregény és A keresztapa sztárjai, Amy Schumer Pókemberként lógott a plafonról, van magyar nyertes, a Dűne szétnyerte magát, de az idei Oscar-díjról hosszú évekig mindenkinek csak az fog eszébe jutni, hogy Will Smith nem bírt magával, és a show közepén felpofozta Chris Rockot.

A balhé, a botrány jót tesz a nézettségnek, viszont nem tesz jót sem a színészek karrierjének, sem a gála méltóságának. Amikor Will Smith a felesége kopaszságára tett ízléstelen poénja miatt felment a színpadra és felpofozta Chris Rockot – részletek a linken –, elintézte, hogy bármi is történjen ezen az estén, az teljesen háttérbe szoruljon a konfliktushoz képest. A botrányban az i-re a pontot aztán az tette fel, hogy néhány perccel a pofon elcsattanása után maga Will Smith nyerte a legjobb férfi főszereplő Oscar-díját, és fel kellett mennie a színpadra megköszönni azt, és egyben bocsánatot kérni azért, amit korábban tett. Kissé zavaros, szétesett, de nagyon érzelmes beszédében könnyek között magyarázkodott arról, hogy a karakteréhez, Richard Williamshez hasonlóan ő csak a családját próbálta megvédeni, egyben bocsánatot kért az Akadémiától és a jelöltektől. Könnyei ezúttal nem a díjának, hanem annak a borzalmas helyzetnek szóltak, amibe került: ez kellett volna, hogy legyen az élete egyik legjobb pillanata, erre minden szétesett körülötte, és nem tudta élvezni egy percét sem. Utána többen (Amy Schumer, Anthony Hopkins) is megemlítették az esetet a show során, és a közönség soraiban helyet foglaló Smith megpróbált jó képet vágni hozzá, nem sok sikerrel.

Will Smith

Will Smith a könnyeivel küzdve a friss Oscar-díjával (Fotó: Myung Chun / Los Angeles Times via Getty Images)

Élőben és nem élőben

Az idei Oscar bizarr módon már javában folyt, amikor odakint a vörös szőnyegen még fotózkodtak és interjúkat adtak a sztárok. Az Akadémia a tévés közvetítés miatt ugyanis előrehozta nyolc díj átadását, amik így az élő adásba csak összevágva, nem élőben kerültek be. A tévés nézettség növelését hivatott döntést sokan utálták, és azáltal fejezték ki a szolidaritásukat, hogy korábban eljöttek, és bent ültek a díjátadón már a hivatalos kezdés előtt: a helyszíni beszámolók szerint a Kodak Theater 80 százalékban teli volt már az élő show kezdete előtt. Ennek volt köszönhető, hogy hajnali kettő előtt már bőven tudhattuk, hogy van magyar Oscar-díjasunk, a Dűne látványtervezője, Sipos Zsuzsanna képében (aki magyarul egy köszönömöt is elmondott a színpadon), viszont a díja átvételét csak később helyezték el a tévés közvetítésben. Maga a live show aztán azzal kezdődött, hogy a Williams testvérek, Venus és Serena bejelentették Beyoncé és DIXSON Oscarra-jelölt Richard király betétdalát, a Good to be Alive-ot, amit nem odabent, hanem valahol odakint, egy elkerített részen adott elő élőben az énekesnő, nem a Kodak Theaterben, ezért kicsit olyan élő is, meg nem is hatása volt a performansznak.

A három házigazdás rendszer

Az est nagy kérdése volt, hogyan működik majd a három házigazda, Amy Schumer, Wanda Sykes és Regina Hall közti összhang. Úgy fest, az Akadémiánál azt találták ki, hogy hármasban mondanak egy hosszabb bevezetőt a gála elején, majd felosztják egymás között a feladatot, és később már egyenként jelennek meg a színpadon. Az őket felvezető DJ Khaled felkonfja kissé kínosra sikeredett, ám utána egy rutinos és jól működő show-indítást láthattunk, ahol kapásból ellőtték, hogy az Akadémia azért szerződtetett három női házigazdát, mert hárman együtt olcsóbbak, mint egy férfi. A beszólogatások sem maradtak el. Kapott tőlük A Gucci-ház („A fura akcentusok háza”), belerúgtak egy kicsit a még létező, de idén a botrányok miatt teljesen érdektelenné vált Golden Globe-ba, megkapta a magáét a fő esélyesnek számító A kutya karmai közt („Háromszor néztem meg, és már túl vagyok a felén”) és kitértek arra is, hogy ugyan a Ne nézz fel! is sokszoros jelölt, ezt mégis a sok-sok rossz kritika ellenére érte el. Természetesen Leonardo DiCaprio csajozási szokása is megkapta a magáét, a műsorvezetők szerint ugyanis azért foglalkozik olyan elszántan a környezetvédelemmel, hogy egy szebb és jobb bolygót hagyjon hátra a nála sokkal fiatalabb barátnőire.

Amy Schumer, Wanda Sykes és Regina Hall

A három házigazda, Amy Schumer, Wanda Sykes és Regina Hall (fotó: Neilson Barnard/Getty Images)

Kapott egy rúgást Az élet Ricardóéknál című film is, aminek készítőjéről, Aaron Sorkinról elmondták, hogy egy igazi géniusz, hiszen készített egy olyan filmet a komikus Lucille Ballról, ami egyáltalán nem lett vicces. Megkapta a magáét a nők helyzete is Hollywoodban („Idén alig láthatunk női sorsokat. Ezért is jó, hogy láthattunk egy szuper filmet Venus és Serena Williams… apjáról”) Pazar volt Amy Schumer bemutatkozása is azzal, hogy „Amy Schumer vagyok, vagy ahogy Hollywoodban hívnak: Melissa McCarthy épp nem ért rá”. És vicces volt az is, amikor Regina Hall és Wanda Sykes egy Kim Kardashian-idézettel biztatta a díjról lemaradó Judi Denchet, és azt üzenték neki, hogy dolgozzon keményebben.

Politika és Ukrajna a minimumon

Donald Trump leváltásával Hollywood politizálása is jelentősen alábbhagyott, ami az idei díjátadón is meglátszott. A nyitányban egyedül Florida melegellenes törvénye kapott egy kis fricskát, amikor a házigazdák kijelentették, hogy egy nagyon meleg éjszaka vár ránk. Az ukrajnai helyzet is visszafogottan jelent meg. Mila Kunis felkonferált egy Reba McEntire által előadott szomorú dalt, majd utána egyperces néma csendre szólították fel a Kodak Theater vendégeit, és kiírták, hogy támogassuk Ukrajnát. Ezen kívül csak A keresztapa évfordulója miatt színpadra lépő Coppola/Pacino/De Niro trió emlékezett meg az éppen zajló háborúról.

Felesleges montázsok, közönségdíj

Úgy fest, a gála szervezői kevésbé bíztak az élő show-ban, ezért rengeteg bejátszással készültek, melyek némelyike teljesen randomra sikeredett. Például valamiért fontosnak tartották megemlékezni arról, hogy James Bond hatvanéves, de az ehhez készült montázst olyan sportolók vezették fel, akiknek semmi közük sincs a 007-eshez. Miért? Ennél is nagyobb blama volt, amikor a semmiből, minden magyarázat nélkül megérkezett egy minden idők legünnepeltebb filmes pillanatai toplista, amit a közösségi médiában szavaztak meg, és Az Igazság Ligája rendezői változatának egyik teljesen jellegtelen jelenete nyerte. Olyan volt, mint valami rossz vicc, ami a semmiből került oda. A teremben hallható csend jól jellemezte, mennyire bizarr az egész.

Hasonlóan szörnyű volt a top 5 fan favorite bevágása is, amiben olyan szörnyű és érdektelen filmek nyertek, mint A holtak serege vagy a tavalyi, kínos Hamupipőke, láthatóan a közönség teljes értetlenkedése közepette. Ezek a toplisták ráadásul mindenféle magyarázat nélkül kerültek adásba, szóval, ha valaki nem követte az Oscar körüli híreket, simán gondolhatta azt is, hogy hivatalos díjnak számítanak. Teljes zűrzavar követte a bejátszásukat, és kétlem, hogy ezek a félperces montázsok majd bevonzzák a fiatal nézőket, amiben az Akadémia reménykedett. Hasonlóan erőltetett próbálkozás volt az is, amikor megkérték a szupernépszerű, dél-koreai BTS zenekart, hogy a filmekről beszéljenek, és semmitmondóan elmondták, mennyire szeretik a Pixart. Ennek így mi értelme?

Reunion reunion hátán

A háromórás show-ban nem találtak helyet annak, hogy nyolc díjat élőben közvetítsenek, ezért ezeknek az átadását olyan volt figyelni, mint megpróbálni izgulni egy olyan focimeccsen, aminek már tudjuk az eredményét. Érdekes módon az így spórolt időt olyan felesleges marhaságokra verték el, minthogy elő lehessen adni élőben egy olyan filmes betétdalt is, ami még csak nem is volt jelölve (Encanto, We Don’t Talk About Bruno), kizárólag azért, mert szereti a közönség. A sietség sokszor visszaütött. Kellemetlen módon keverték le például a legjobb idegen nyelvű film Oscarját megkapó Ryûsuke Hamaguchit, és nem jutott idő például annak az életműdíjnak sem, amit Samuel L. Jackson kapott, és Denzel Washington adott át neki, pedig az ilyen pillanatok pont a tévébe valók.

Uma Thurman, Samuel L. Jackson és John Travolta

Uma Thurman és John Travolta Ponyvaregény-tánca Samuel L. Jackson mellett (Fotó: Neilson Barnard/Getty Images)

Úgy fest, az Akadémia klasszikus filmek reunionjaival próbált nézőket csalogatni a műsorhoz. Mivel A keresztapa reunion éppen Will Smith pofonja után következett, szinte senki nem figyelt arra, ami a színpadon történt. Szerencsére a Ponyvaregény-reunion ennél jobbra sikeredett, ugyanis Uma Thurman és John Travolta eljárták a színpadon a híres táncukat, Samuel L. Jackson pedig frankó beszédet mondott. A Juno-reunion pedig azzal okozott izgalmakat, hogy Elliot Page ezúttal már fiúként állt a színpadon.

A díjazás

A Dűne szinte minden technikai díjat hazavihetett, de a főbb kategóriákban nem a sci-fi diadalmaskodott. A fő esélyesnek számító A kutya karmai köztnek meg kellett elégednie a legjobb rendező díjával, amit Jane Campion kapott. Az este legnagyobb győztese a CODA lett, ami történelmet írt azzal, hogy először nyert legjobb film Oscart egy streamingszolgáltató, ami meglepetésre nem a Netflix, hanem az Apple TV+ lett. A legjobb film díja mellett Oscart kapott a forgatókönyv és a legjobb férfi mellékszereplő, Troy Kotsur is. Megható volt látni, ahogy a közönség jelbeszédes tapssal köszöntötte a friss díjazottat.

Patrice Vermette és Sipos Zsuzsanna

Patrice Vermette és Sipos Zsuzsanna a Dűnéért kapott Oscar-díjjal (fotó: ABC via Getty Images)

Will Smith Oscar-díjában mindössze annyi volt a meglepő, hogy legyőzte Benedict Cumberbatchet, a nők között pedig Jessica Chastain diadalmaskodhatott annak ellenére is, hogy a Tammy Faye szemei című filmje amúgy egyáltalán nem aratott sikert a kasszáknál, és a kritikusok is elintézték annyival, hogy közepes. Nem kapott díjat a Netflix-kedvenc Ne nézz fel!, viszont akadt pár történelmi pillanat. A West Side Story egyetlen díját begyűjtő Ariana DeBose például az első vállaltan leszbikus nő, aki színészi Oscar-díjat kapott, Troy Kotsur pedig az első siket férfi színész, aki Oscart vihetett haza.

Az összkép

Egy újítani próbáló, de az újításaiba kicsit belezavarodó, szétesett Oscar-gálát láthattunk idén, ahol egyedül a házigazda trió tette rendesen a dolgát, és szórta a poénokat egész megbízható minőségben. A rövidítés nem sikerült, a háromórásra tervezett show bő három és fél órásra nyúlt, és számos felesleges montázs, bejátszás és dalbetét (melyek közül csak a No Time to Die című James Bond-dal előadása volt igazán kiemelkedő) húzta a nézők türelmét. A közönségszavazások igazi blamát jelentettek, reméljük, soha többé nem próbálkoznak meg vele.

Oscart kapó színészek

Oscart kapó színészek: Ariana DeBose, Troy Kotsur és Jessica Chastain. Will Smith nem vett részt a fotózáson (Fotó: Jeff Kravitz/FilmMagic)

Jellemző, hogy Will Smith pofozkodásával (kulturált helyen egyébként ezután a pofozkodót kivezették volna a teremből) az egyetlen igazán emlékezetes pillanat nem szerepelt a gála menetrendjében, és egyelőre nem tudni, hogy az eset milyen hatással lesz a színész megítélésére és karrierjére. Az biztos, hogy a helyszínen mindenki nagyon megértőnek mutatkozott. A CODA fődíjával egy kellemes kis semmiség kategóriájába tartozó filmet ünnepelt az Akadémia, vagyis akik azt akarják mondani, hogy az Oscar a középszerűséget ünnepli, most kaptak egy kis üzemanyagot ehhez. A tavalyi egészen szörnyű és dögunalmas show után ez a mostani mindenképp előrelépés volt, viszont az nyilvánvaló, hogy továbbra sem sikerült rájönni arra, hogyan lehet egy többórás díjátadó gálát igazán izgalmassá tenni. Will Smith nem jöhet minden évben pofozkodni.

A díjazottak:

LEGJOBB FILM

CODA

LEGJOBB FÉRFI FŐSZEREPLŐ

Will Smith (Richard király)

LEGJOBB NŐI FŐSZEREPLŐ

Jessica Chastain (Tammy Faye szemei)

LEGJOBB FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ

Troy Kotsur (CODA)

LEGJOBB NŐI MELLÉKSZEREPLŐ

Ariana DeBose (West Side Story)

LEGJOBB RENDEZŐ

Jane Campion (A kutya karmai közt)

LEGJOBB EREDETI FORGATÓKÖNYV

Belfast (Kenneth Branagh)

LEGJOBB ADAPTÁLT FORGATÓKÖNYV

CODA (Sian Heder)

LEGJOBB NEMZETKÖZI JÁTÉKFILM

Vezess helyettem (Japán)

LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM

Encanto

LEGJOBB LÁTVÁNY

Dűne

LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS

Dűne (Greig Fraser)

LEGJOBB JELMEZ

Szörnyella (Jenny Beavan)

LEGJOBB VÁGÁS

Dűne (Joe Walker)

LEGJOBB MASZK

Tammy Faye szemei

LEGJOBB ZENE

Dűne (Hans Zimmer)

LEGJOBB BETÉTDAL

Nincs idő meghalni (Billie Eilish, Finneas O’Connell: „No Time to Die”)

LEGJOBB HANG

Dűne

LEGJOBB VIZUÁLIS EFFEKTEK

Dűne

LEGJOBB DOKUMENTUMFILM

Summer of Soul (…Or, When the Revolution Could Not Be Televised)

LEGJOBB RÖVID DOKUMENTUMFILM

The Queen of Basketball

LEGJOBB RÖVID ANIMÁCIÓS FILM

The Windshield Wiper

LEGJOBB RÖVIDFILM

The Long Goodbye

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top