nlc.hu
Szabadidő

7 szuper tavalyi film Oscar-jelölés nélkül

7 egészen kiváló tavalyi film, ami egyetlen Oscar-jelölést sem kapott

Az Oscar-díjra jelölés egyfajta szakmai mérce. Ha egy filmet Oscar-díjakra jelölnek – főképp a fontosabb kategóriákban – az szinte garancialevél arra, hogy minőségi darabbal van dolgunk. Azonban évről évre találunk olyan filmeket is, melyek ugyan kiválóak, mégis teljesen elkerülik az Akadémia tagjainak figyelmét. Idén ezek voltak azok.

Mass

Négy szülő egy szobában. A Mass vérbeli kamaradráma, ami elsősorban a forgatókönyv finomságaira és a kiválasztott színészek elképesztően pontos, hiteles és megrendítő játékára épít. A szülőket egy múltbéli tragédia köti össze. Évekkel ezelőtt az egyik páros fia egy iskolai lövöldözés során meggyilkolta a másik páros gyermekét. Azért ülnek le, hogy egyfajta terápiaként elmondják egymásnak, mit éreznek és gondolnak az esettel kapcsolatban. Kegyetlen, húsba vágó dráma az első filmes, korábban színészként ismert Fran Kranz rendezésében. Egészen hihetetlen, hogy egyik színész munkáját, sőt a forgatókönyvet sem jelölték egyetlen díjra sem.

The Green Knight

A magyarországi moziforgalmazás tavalyi esztendejének egyik leglátványosabb hiányossága volt, hogy a Sir Gawain és a Zöld Lovag című költemény legújabb, meglehetősen szöveghű filmes feldolgozása elkerülte a hazai mozikat. David Lowery rendező az amerikai szuperhősfilmek költségvetésének töredékéből csinált überlátványos, epikus fantasyt, és bár azt nem állítanám, hogy a legjobb film vagy a legjobb rendező kategória jelöltjei között lett volna a helye, a technikai kategóriákban (operatőr, vágás, jelmez, díszlet, hang, speciális effektusok…) biztosan megérdemelt volna jó néhány jelölést.

Dev Patel a The Green Knight főszerepében

Jelenetfotó a Green Knight című filmből (Fotó: Profimédia)

Az utolsó párbaj

Vannak filmek, melynek kiválóságára csak későn ébred rá az utókor. Franciaország utolsó lovagi párbajának történetét, illetve az ahhoz vezető utat Ridley Scott vitte filmre zseniálisan, három szemszögből is bemutatva a történteket, az év legjobb feminista moziját hozva tető alá harminc évvel a Thelma & Louise után. Kiváló színészek (Jodie Comer, Adam Drive, Matt Damon és Ben Affleck) kiváló alakításai és egy torokszorítóan izgalmas párbajjelenet is kevés volt ahhoz, hogy az Akadémia tagjai akár csak egy jelölést is adjanak Scott mozijának. A rendező idén nemcsak Az utolsó párbajjal, hanem A Gucci-házzal is hoppon maradt.

Jodie Comer Az utolsó párbaj című filmben

Jelenet Az utolsó párbaj című filmből (fotó: Fórum Hungary)

Red Rocket

Egy alacsony költségvetésű, sztárok nélküli független filmnek sosincs könnyű dolga, ha fel akarja hívni magára az Akadémia-tagjainak figyelmét, és a Red Rocket dolgát az sem könnyítette meg, hogy főhőse, a léhűtő expornós Mikey (Simon Rex pompás alakításában) számos kétes erkölcsű dolgot művel a játékidő folyamán. Többek között összejön egy 17 éves, Strawberry nevű lánnyal, és eldönti, hogy L.A.-be viszi, hogy pornósztárt csináljon belőle. A Red Rocket egy igazi nagypofájú svindler lenyűgözően szórakoztató története, ami talán pont a merészsége miatt kerülte el az Oscar figyelmét.

Pig

Bár Nicolas Cage előszeretettel szerepel B-filmekben, időről időre máig letesz az asztalra egy olyan alakítást, amivel megmutatja a benne rejtőző színészi őserőt. A fura című Pigben egy erdei remeteként élő szarvasgombavadászt alakít, akinek egyetlen társa a gyűjtés során egy disznó, amit elrabolnak tőle. A nagyvárost évek óta kerülő férfi a disznó után kutatva újra elmerül a civilizációban, a Pig pedig egy gyönyörű merengés a gyászról és annak hatásairól. Cage abban a jelenetben, melyben egy étterem séfjének magyaráz az asztalnál, gyakorlatilag színészi mesterkurzust tart: már ezért a pár percért megérdemelné az Oscart.

A látszat ára

A Netflix filmje egy igazán izgalmas, felén kevésbé ismert jelenséget jár körbe: olyan feketékről szól, akik a világosabb bőrüket kihasználva fehérnek adták ki magukat, és fehérként éltek éveken, évtizedeken át. Rebecca Hall első nagyjátékfilm rendezése stílusos, elegáns, átgondolt és elgondolkodtató darab, amiért legrosszabb esetben is jelölni kellett volna legalább a két főszereplőt, Ruth Neggát és Tessa Thompsont.

Ruth Negga és Tessa Thompson A látszat árában

Jelenetfotó A látszat ára című filmből (Fotó: Netflix)

In the Heights – New York peremén

Kissé igazságtalan az Akadémia részéről, hogy míg Steven Spielberg – amúgy nagyon klassz – West Side Story-feldolgozását elárasztották jelölésekkel, addig a fülbemászó dallamokkal és elképesztően dinamikus és kreatív képi megoldásokkal és koreográfiákkal teli In the Heightsot gyakorlatilag az út szélén hagyták. Lin-Manuel Miranda közkedvelt Broadway-musicalje ennél nagyobb figyelmet érdemelt, és leginkább csak azzal vigasztalódhat, hogy a netflixes tick, tick…BOOM! című szintén tavalyi musicalje legalább összegyűjtött két jelölést.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése