nlc.hu
Sztárok

Kajdi Csaba és párja megismerkedése

Kajdi Csaba először beszélt arról, hogyan ismerte meg 20 évvel fiatalabb párját

Nemrég megjelent könyvében őszintén beszél a megismerkedésük körülményeiről.

Kajdi Csaba először az Instagram megmondóembereként került be a köztudatba, majd több tévéműsorban is szerepelt. Országos ismertségre tett szert, ami miatt rengeteg üzenetet kapott nap mint nap. Így ismerkedett meg 20 évvel fiatalabb párjával is, habár eleinte zavarta a nagy korkülönbség – erről nemrég megjelent könyvében, A nagy Cyla-sztoriban mesélt.

Kajdi Csaba először beszélt arról, hogyan ismerte meg 20 évvel fiatalabb párját

Dávid ismeretlenül írt neki, de hamar megtalálták a közös hangot és órákon át beszélgettek, ám a találkozásig nem jutottak el. Cyla pár hónappal később törölgette a képeket a telefonjáról, ekkor bukkant rá a fiú fotóira, amiket lementett korábban. Egyből írt is neki, ismét elkezdtek beszélgetni és azóta tart a szerelem

„Az, hogy két ember egymásra találjon, az egy szellemiségből vagy intellektusból fakadó dolog. A legfontosabb ebben pedig az, hogy mindketten adunk. Mindketten beleadunk ebbe a kapcsolatba. Igen, az egyik beleadja a tapasztalatát, a bölcsességét, a másik a lendületességét, a fiatalságát, és így teljesen kiegyensúlyozódik az egész” – árulta el a könyvben. 

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top