nlc.hu
Sztárok

Nyílt levélben kért elnézést Osváth Zsolt

Nekiment, majd bocsánatot is kért Muri Enikőtől Osváth Zsolt

Egy telefonbeszélgetés változtatta meg véleményét.

A minap több sztárnak is neki ment a Youtuber, Osváth Zsolt. Legutóbbi videójában azt mondta, Tóth Gabi a képébe hazudott és gerinctelennek nevezte, majd Győzikét ekézte röviden, aki állítólag feljelentést tett ellen egy korábbi videója miatt, ezt követően pár mondatban bele állt Muri Enikőbe is. 

Osváth Zsolt

Osváth Zsolt (Instagram)

Enikőnek egy korábbi Pesti Tv-s interjúja miatt ment neki, mert ott Enikő kirekesztő módon nyilvánult meg a szivárványos zászlóval kapcsolatban, miközben elvileg több homoszexuális barátja is van. 

Szembeköpni és elárulni azokat az embereket, akik a barátaid… Te biztos, hogy akkor azzal szerettél volna kitűnni, hogy belegázolsz olyan embereknek a lelkébe, akik téged szeretnek?” – mondta Zsolt a videóban.

Most viszont úgy néz ki, megbánta korábbi kijelentéseit, és nyílt levélben kért bocsánatot az énekesnőtől. 

Kedves Muri Enikő ! A tegnap esti videómban két, velejéig romlott ember mellett beszéltem a te, számomra csalódást és egyetnemértést okozó viselkedésedről is amit Pesti tv-ben tanúsítottál. Te tettél egy olyan gesztust, ami a feltételezésemmel ellentétben mégis jellemre enged következtetni. Felhívtál és közel egy órát beszélgettünk. Bár az utóbbi hetekben, ha valamit megtanultam, akkor az az, hogy ne legyek naiv, ne higgyek el mindent, (pláne ne énekesnőknek), mégis úgy érzem, az a helyes ha megkövetlek! Remélem, hogy amit elmondtál nekem, az valóban úgy van és komolyan gondoltad! Ennek tudatában úgy tiszta, ha ahogy te is, úgy én is ELNÉZÉST KÉREK!” – írta Facebook oldalán Zsolt. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top