Zac Efron elcsúfította magát az Arany kedvéért

Zac Efron, a High School Musical-filmek csillaga szépen kinőtte magát az egykori Disney-szépfiú szerepkörből, és láthatóan törekszik rá, hogy egyre változatosabb szerepeket vállaljon. Ahogy az lenni szokott, Hollywood először pont abban a szerepkörben akarta foglalkoztatni őt, amiben a rajongói megszerették. Mind a Megint 17, mind a Hajlakk, mind a Charlie St. Cloud halála és élete című filmjeiben sármos szépfiúkat alakított, a célközönségét pedig egyértelműen azok a lányok jelentették, akik a Disney Channelen beleszerettek Zacbe annyira, hogy érdekelje őket az is, hogy mit csinál ez a fiú olyankor, amikor épp nem a kedvenc gimis filmjeikben énekel.

Efron azonban jól tudta, hogy nem élhet örökké a High School Musical rajongóiból, és ahhoz, hogy hosszú távon boldogulhasson a szakmában, ki kell törnie a megszokott szerepköréből. A karrierje gyakorlatilag iskolapéldája annak, hogyan kell okosan építkezni valakinek, aki a lábát elsősorban a külső adottságainak köszönhetően tudta megvetni Hollywoodban.

Önirónia és a tipikus szerepek kerülése

„Óvtam a koszt, ami az autókon volt” – Szentgyörgyi Bálinttal, A besúgó alkotójával beszélgettünk

A nézők értékelik, ha az álomszerűen szép pasiknak van némi öniróniája, és hajlamosak önmagukból és a tökéletes adottságaikból viccet csinálni. Ezt csinálta például Channing Tatum a 21 Jump Street -filmekben, Ryan Reynoldsnak pedig gyakorlatilag a teljes karrierje arra épül, hogy öniróniával tekint önmagára, és ezt az öniróniát tette meg az imidzse meghatározó pontjává.

Először Zac Efron is ebbe az irányba mozdult el a gimis szerepei kifutásával. A Rossz szomszédság-filmek csúcskan egyetemistája egyértelműen fricska a korábbi jófiú képnek: a szépfiú megmaradt, de most megmutatja a vad, önironikus oldalát. Ezt a vonalat folytatta kicsit másképp a Baywatch-filmben Dwayne Johnson oldalán, aki mellett olyannyira kigyúrta magát, hogy még magához képest is elképesztő formában volt, azonban a karaktere egyben poénforrás is volt a filmben.

Imogen Poots és Zac Efron a Csajkeverőkben (Fotó: Profimedia)

Efron persze óvatos duhaj volt, tudta, hogy miközben próbálja megmutatni a progresszív oldalát, rendre adnia kell valamit a régi rajongóinak is. Ezért vállalt például szerepet A legnagyobb showman című musicalben, ahol mondjuk nem ő volt a főszereplő, de a zsánerrel visszatérhetett a High School Musical-es gyökereihez. Ehhez hasonlóan a Csajkeverők című film is inkább a régi Efron-fanokat volt hivatott kiszolgálni, bár ott már látható volt némi előrelépés is egy új irányba.

A gonosz szerep

Egy Efronhoz hasonló szépfiúnak a karrierje során egy ponton túl egyszerűen kötelező lesz árral szemben úsznia, és olyan szerepeket vállalnia, amik ellentmondanak a korábbi imidzsének. A színésznek igazán jól jött, hogy rábízták a sorozatgyilkos Ted Bundy karakterét az Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány című filmben. A szerepben egyrészt tökéletesen meg tudta mutatni Bundy sármját, és azt, hogy miért nem feltételezték róla sokan, hogy képes efféle bestiális gaztettek elkövetésére, másrészt arra is alkalmas volt, hogy megvillantsa a sötét oldalát: azt, hogy sokkal több van benne egy poszterfiúnál.

A szereppel gyakorlatilag világgá kiáltotta, hogy megéri benne gondolkodni az érdekesebb, összetettebb karakterek esetében is. Persze ezek a karakterek többnyire nem a nagy stúdiófilmekben várják őt, hanem a kis költségvetésű független produkciókban, így a szakmai presztízsért cserébe Efron kénytelen elfogadni, hogy ilyenkor a szokásosnál jóval szerényebb gázsiért színészkedhet. Ám egy okos színész tudja, hogy egy jó szerep nemcsak pénzkereseti forrás lehet, hanem befektetés is a jövőbe.

Joe Berlinger rendező és Zac Efron az Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány című filmben (Fotó: Profimedia)

A következő fázis: az elcsúfítás

Hogy fér össze a farokmutogatás a feminizmussal? Az első nőknek szóló szexmagazin megpróbálta a lehetetlent

Ted Bundyként külsejében a színész gyakorlatilag önmaga maradt, a következő fázisban azonban már külső átalakulásra is szükség volt. A szépfiú színészek halála, ha egyfolytában szépfiúnak látszanak minden filmjükben. Nem hisztek nekem? Nézzétek meg Freddie Prinze Jr. karrierjét! Még a nagy Brad Pitt is tudta fiatalon, a kilencvenes években, hogy időnként háttérbe kell szorítani a sármját, hogy Hollywood mást is lásson benne. Nem véletlenül vállalta el például a 12 majom egyik mellékszerepét, ahol egy teljesen őrült, eltorzult fickót formált meg: az átalakulásért meg is kapta élete első Oscar-jelölését. Egy hasonló helyzettel valószínűleg Zac Efron is ki lenne békülve, de érte egyelőre nem állnak sorban a legnagyobb rendezők, inkább a sztárokra kiéhezett indie direktorokban bízhat.

A Túltolva című filmben Matthew McConaughey oldalán még csak a bizarr szakállával, az extrém frizurájával és a fura ruháival csúfította magát, de az Arany című filmben ehhez képest is szintet lép. Az ausztrál sivatagban játszódó filmben a karaktere – övé a főszerep – még csak nevet sem kapott, egy aranyra lelő fickó, akinek ráadásul sebhelye van, sőt még sántít is, ráadásul a nap, a szél és a sivatag minden kínja kivetül az arcára. Persze látható, hogy egy alapvetően jóképű fickóról van szó, mégis számos eszközt vetettek be az alkotók az elcsúfításáért. Zac Efron tehát ezúttal is mindent megtesz azért, hogy komolyan vegyék Hollywoodban, és ha szerencséje van, az elhivatottságára majd felfigyelnek a nagyobb nevű rendezők is, hogy legközelebb már meg is fizessék őt rendesen a kitartásáért. A nagy szakmai bizonyítás repertoárjából egyedül a method acting (amikor a színész szinte teljesen eggyé válik a karakterével) maradt ki mostanáig, de egyrészt az nem való mindenkinek, másrészt valójában senki nem lesz tőle jobb színész.

Az Arany április 14-től látható a hazai mozikban.