"Ez a szüleink korszaka" - Interjú A besúgó sztárjaival

Juli és Mariann, ti Kaposváron évfolyamtársak voltatok, de érdekelne, hogy így hárman ismertétek egymást korábbról?

Patkós Márton: Ez egy kis szakma, azért mi ismerjük egymást. Oké, csak távolról, de akkor is. Julit kicsit jobban ismertem, Mariannt kevésbé, de sűrű dumálásban előtte nem voltunk.

Hermányi Mariann: Legalábbis kölcsönös dumálásban. (nevet)

Patkós Márton: Ezzel azt akarod mondani, hogy csak én dumáltam?

Hermányi Mariann: Igen. (mosolyog)

Patkós Márton: Mindenki elvan a saját színházában, és azért jó egy ilyen sorozat, mert összehoz minket.

Elég hasonló korú a szereplők nagy része. Volt a forgatásnak közösségépítő hatása?

Szász Júlia: Persze.

Hermányi Mariann: Ez egy nagyon jó lehetőség volt. Régen voltak a színházi életnek olyan ikonikus helyei, ahol mi, fiatal színészek tömegesen találkozhattunk egymással. Ilyenek voltak a fesztiválok a járvány előtt, vagy a Színművészeti Egyetem, amíg még létezett. Az ottani vizsgaelőadások próbafolyamatai vagy az első emeleti büfé igazi társasági gócpontnak számítottak. A rendezőhallgatók meghívtak különböző színészeket a vizsgamunkáikba dolgozni, mi is voltunk többször, pedig kaposváriak vagyunk. Végtelenül hiányzik. Együtt voltunk, dolgoztunk, láttuk egymást, rengeteget beszélgettünk, tudtunk egymásról. Mivel ezek a találkozási pontok különböző okok miatt megszűntek, vagy megfogyatkoztak, egy-egy ilyen forgatás nagyon sokat jelent. Ezelőtt két évig nem találkoztam ennyi kollégámmal egyszerre, mint A besúgó forgatási napjain. Jó hatással van az emberre, ha együtt lehet azokkal, akik ugyanabban a szakmában vannak, mint ő.

Hermányi Mariann, Patkós Márton és Szász Júlia (Fotó: HBO/The Orbital Strangers Project)

A besúgó első részének annak idején létezett egy sufnituning változata is, és ha jól tudom, Juli, te már abban is szerepeltél. Hogy kerültél bele?

A Kutyám, Jerry Leetől Ötvös Csöpiékig: ezeket a ’80-as évekbeli párosokat képtelenek vagyunk megunni

Szász Júlia: Szentgyörgyi Bálint megnézte az egyik vizsgaelőadásunkat a Nemzetiben és utána hívott fel, hogy egy pilothoz keres szereplőket. Elmesélte a történetet, és elmondta az is, hogy nincs semmi pénze rá, de annyira magával ragadott a lelkesedése és a határozottsága, hogy belementem. Akkor én még Judit voltam (a végső változatban a karaktert Szőke Abigél alakítja), és később a casting során is sokáig Judit szerepére néztek. Aztán az egyik castingon mondta Bálint, hogy az HBO-sok szeretnének megnézni Kata szerepére is, ő ezt nem szeretné, de mindegy, vegyük fel a jelenetet. Felvettük, ő pedig megdöbbent, hogy ez egészen jól működik, sőt, jobban is passzol hozzám a karakter.

Nagyon más a sufnituning változat, mint a most HBO Maxon látható verzió?

Szász Júlia: Természetesen látszott, hogy az még egy viszonylag amatőr változat volt. De hangulatában azért hasonló volt, és a rambós jelenet már ugyanúgy megvolt abban is, mint a végső verzióban.

Fotó: HBO / The Orbital Strangers Project

A besúgó plakátszlogenje az, hogy „Míg a rendszer el nem választ”. Számotokra ez mit jelent?

Patkós Márton: Ez a Míg a halál el nem választból jött, ugye? (nagyon röhög)

Hermányi Mariann: Ügyes vagy! Ezért vagy te Száva Zsolt. (nevet)

Patkós Márton: Csak hülyeségek jutnak eszembe. Válaszoljatok ti.

Hermányi Mariann: Nekem azt jelenti, hogy a rendszer abban a korszakban annyira behálózott mindent, hogy az élet semmilyen területén nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Ma is valami hasonlót láthatunk magunk körül. A politika annyira beleszövi magát az életünk minden szegletébe, hogy akár párkapcsolatok vagy barátságok képesek rámenni. Nem lehet mit csinálni. Ha semleges maradsz, ha válaszokat keresel, ugyanúgy megszakad a szíved. Mindenhol ott van a politika, vagy elválaszt, vagy összehoz, de az biztos, hogy csinál veled valamit.

Hermányi Mariann (Fotó: HBO/The Orbital Strangers Project)

Adél és Száva esetében mégis azt látjuk, hogy a politikai nézetük különbségei ellenére alakul ki a vonzalom…

Hermányi Mariann: Az ember általában mást mutat, mint amit gondol és ennek ezer oka lehet. Vonzalom is, érdekek is, félelem is, harag is, bizonytalanság is, maga a rendszer adta lehetőségek is. Az biztos, hogy titkok születnek, amikről előbb utóbb úgyis kiderül, hogy megérték-e.

Patkós Márton: A karakterem az érzelmeken felül áll. Az ő legfőbb szerelme a célja, amit kitűzött maga elé: megdönteni a kommunista rendszert. Sajnos mindent ennek rendel alá, ezért is bánik ilyen csúnyán a nőkkel. Neki a rendszer elleni küzdelem sokkal fontosabb, mint a párkapcsolatai. Nyilván meglátjuk, hogy később ez hogyan alakul, de az biztos, hogy a kapcsolata Katával azért eléggé toxikus.

Száva egy nagyon ellentmondásos karakter. Egyrészt egy lángoló lelkű forradalmár, aki rendszerváltást és demokráciát szeretne Magyarországon, viszont amikor a csapatában döntésre van szükség, általában magasról tojik a demokratikus döntéshozatalra. Ti hogy látjátok ezt a figurát?

Patkós Márton: Biztos vagyok abban, hogy jó szándék vezérli, és tény, hogy nagyon karizmatikus figura. Az a hátsó gondolatom volt róla, hogy valójában színész akart lenni, csak nem őt, hanem Kaszás Attilát vették fel a főiskolára. Ez az ő belső frusztrációja, és ezért van szüksége az állandó visszaigazolására annak, hogy ő egy vezéregyéniség. Az csak kapóra jött neki, hogy nem tetszik neki a rendszer, és akkor majd ő megdönti. Szerintem egész jó háttértörténetet találtam ki hozzá. (nevet)

Fotó: HBO / The Orbital Strangers Project

Egyébként Bálint kért tőletek olyat, hogy dolgozzátok ki a karakteretek háttértörténetét?

Hermányi Mariann: Egy minimális háttértörténetet kaptunk Bálinttól. Én például tudtam Adélról, hogy egy püspökladányj köszörűs lánya, aki nehéz körülmények közül érkezik, és nem tervez többet hazatérni, de a további részleteket már mindenki saját maga találhatta ki.

Patkós Márton: Elég nagy feladatot jelentett a forgatókönyv filmre vitele is. Persze jó mögé gondolni ilyeneket, de a színészi feladatot inkább a jelenet felvétele, meg a partnerrel való kibontása jelenti. Ez eléggé lekötött bennünket, és még olvasnunk is kellett előtte, Bálint ajánlott nekünk pár könyvet a felkészüléshez.

Megkönnyíti a munkátokat, ha kaptok egy kidolgozott háttérsztorit a karakteretekhez?

Hermányi Mariann: Nélküle is lehet hatékonyan dolgozni, de azért jól jön, ha bonyolultabb dolgokat akarunk megmutatni. Én szeretem, ha a karakter mögé tudok gondolni valamit, még ha az konkrétan nem is jelenik meg a filmben.

A sorozat plakátján nagyon menőn néztek ki, miközben a nyolcvanas évekről nem az jut eszembe, hogy az emberek annyira menők lettek volna. Szerintetek A besúgó megszépíti egy kicsit ezt a korszakot?

Szász Júlia: Szerintem nincs annyira kidomborítva a korszak a karakterek öltözködésében, a ruhái alapján Kata akár egy mai lány is lehetne. Bár tény, hogy ő nagyon egyszerűen öltözködik, és nem fordít túl sok figyelmet erre. Egyébként a korszakot visszaadja a sorozat, nem érzem, hogy túlidealizáltuk volna.

Szentgyörgyi Bálint rendező és Szász Júlia (Fotó: HBO/The Orbital Strangers Project)

Patkós Márton: Inkább csak a plakát mutat egy kissé idealizáltabb változatot, a sorozatban viszont teljesen úgy nézünk ki, mint a korabeli fiatalok. Amúgy szerintem ez egy menő korszak volt, akkoriban voltak fiatalok a szüleink. Ha beírom a Google-be, hogy nyolcvanas évek, nagyon tetszenek a fotók, amiket látok. Jók a színek, szerintem menő évtized volt, és mai szemmel is annak látszik. Nyilván a plakát kicsit marveles, de nekem nagyon tetszik.

A besúgóra készülve megkértétek a szüleiteket, hogy meséljenek nektek a nyolcvanas évekről és arról, hogy milyen volt akkoriban fiatalnak lenni?

Hermányi Mariann: Persze! Bár nem most hallottam ezeket a történeteket először. Sokat meséltek mindig is, mert imádtam hallgatni. Anyukám pont annyi idős volt ‘85-ben, mint én a sorozatban, szóval vannak itt autentikus élmények bőven… Az egyik kedvencem az, hogy akkoriban sokat jártak Berlinbe, és mivel kint olcsóbb volt egy Volkswagen Bogár, mint hazafelé a vonatjegy, mindig azzal jöttek vissza… Volt itthon egy csomó.

Szász Júlia: Én főleg anyukámat kérdeztem, mivel apukám Romániában nőtt fel a Ceaușescu-érában, ami egy kicsit keményebb volt az itteni helyzetnél. Anyukám benne volt a táncházmozgalomban, és érdekes sztorikat mesélt, milyen volt abban az időszakban fiatalnak lenni. Az a benyomásom alakult ki a történeteit hallgatva, hogy egyrészről nehéz lehetett abban a rendszerben élni, ugyanakkor bizonyos szempontból izgalmas is, mert érezni lehetett valamiféle változást. Érzésem szerint sokkal élesebben lehetett valami ellen lázadni, kiállni, mint most, akkor volt egyfajta közös összekacsintás, egy összefogás az egyre elavultabb rendszer ellen. Emiatt volt motiváció, mondanivaló, sok értékes művészeti alkotás született ebben az időben.

Ma már nem lehet úgy lázadni a rendszer ellen, mint 1985-ben?

Horror: annyira szerette az anyukáját, hogy 143 embert ölt meg a kedvéért

Hermányi Mariann: Ma kicsit más a lázadás és az is, ami ellen lázadni kell vagy érdemes. Akkoriban az információelhallgatás volt a nagy ötlet, a titkolózás, ha pedig valaki rosszat mozdult, akkor elvitték, most viszont elénk öntenek mindent, sőt, még annál is többet és ember legyen a talpán, aki megtalálja az igazságot. Hiába akar mindenki véleményvezér lenni, ha ez a folyamat megáll egy-egy internetes portál álhírei alatt. Jelenleg az a lázadás, ha tájékozott vagy és alapos. Bár mindenki lázadna!

Szász Júlia: Most is van mi ellen lázadni, de akkoriban volt egy egyértelmű összefogás, most meg sokan sokfelé mennek. Művésznek is más volt akkor lenni, mint mostanság.

Patkós Márton: Én olyan szinten nem értek ehhez… Egy ideje már kezdem figyelni, hogy mik vannak erre meg arra, de az, ami az én szerepem a sorozatban, rám egyáltalán nem igaz. Vagyok egy közegben, ahol hallgatom a mestereim véleményét, és ezek a vélemények egészen mások, mint amiket mondjuk gyerekkoromban hallgattam. Lázadni ennyi idősen egyszerűen kötelező. Hogy miért lenne érdemes? Valami tök újért. Olyan unalmas, ami körülöttünk már hosszú évek óta van. Mindig ugyanazt hallgatjuk.

Patkós Márton (Fotó: HBO/The Orbital Strangers Project)

Hermányi Mariann: Nem kötelező fiatalon lázadni, csak talán akkor még van erőd arra, hogy szót emelj az igazságtalanság ellen. Ha idősebb leszel, akkor már könnyebben belenyugszol.

Patkós Márton: Belefárad az ember.

Hermányi Mariann: Idővel rájössz, hogy nem mindig éri meg kergetni az igazságot.

Patkós Márton: Mindenki a maga eszközeivel lázad. Szerintem a művészet is mindig üzen valamit, például ez a sorozat is. Az, hogy színészként van szerencsénk benne részt venni, az már egyfajta lázadás vagy véleménynyilvánítás.

Hermányi Mariann: A sorozat nem tör pálcát senki felett, nincs olyan narratíva, ami helyes. Elég az hozzá, hogy a történet egy besúgóról szól, ami Magyarországon egyértelműen szitokszóvá lett, szorongást és gyűlöletet kelt mindenkiben, aki hallja, és mégis… nálunk ez a besúgó nem egy főgonosz, hanem egy ember, egy szimpatikus, fiatal fiú, aki kénytelen gyors és súlyos döntéseket hozni, túlélni, megmenteni nemcsak magát, hanem a családját. Szerintem nagyon fontos, hogy komplex embereket ismerjünk meg bennük. Ez talán segít kicsit komplexebben megítélni másokat.

Patkós Márton: Vagy ott van Száva, aki a demokráciáért harcol, de sem a magánéletében, sem a szervezkedésében nem demokrata, sőt inkább szemétládának mondanám.

Hermányi Marianna: Ez a sorozat úgy keres igazságot, hogy közben árnyalt marad, sok kicsi igazságot talál.

Hermányi Mariann és Patkós Márton (Fotó: HBO/The Orbital Strangers Project)

A besúgó számotokra felnövéstörténet vagy lázadástörténet?

Patkós Márton: Fellázadás-növéstörténet. (mindenki nagyon röhög) Lázadók felnövés közben. Azért komolyan vehetők vagyunk a sorozatban, nem?

Hermányi Mariann: Te nem. (újra mindenki nagyon röhög)

Szász Júlia: Szinte minden történet felnövéstörténet.

A forgatáson mennyire sikerült megteremteni körülöttetek a nyolcvanas évek atmoszféráját?

Szász Júlia: Nekem olyan volt belépni a szettbe, mintha egy teljesen más világba léptem volna be.

Patkós Márton: Igazából az a megdöbbentő, hogy van egy csomó minden – mondjuk épület vagy vonat –, ami ma is tök ugyanúgy néz ki, mint majdnem negyven évvel ezelőtt. Én pont ilyen koleszben laktam Szombathelyen, mint A besúgó egyetemistái.

Hermányi Mariann: Csak akkor még új volt, ami most már teljesen lepattant. Arra vagyok kíváncsi, hogy majd anyukám mit fog mondani. Nekem van egy képem a retróról, de igazából nem tudom, hogy milyen volt. Ő viszont tudja.