Mondhatni, hogy a siker kódolva volt Barbra Streisand életében. Szülei mindketten egy középiskolában dolgoztak, édesanyja iskolatitkár volt, akit kiemelkedően jó szoprán énekesnőnek tartottak. A boldog gyerekkor azonban nem adatott meg számára. Alig fújta el a gyertyákat az első születésnapi tortáján, amikor egyik nap édesapja váratlanul rosszul lett, és az életét már nem tudták megmenteni. Az iskolatitkári fizetésből, amit az édesanya keresett, csak nagyon szegényesen tudtak élni, ami miatt a kislány állandó kiközösítés és gúnyolódás céltáblája lett. Anyja később újraházasodott, és az életük valamelyest jobb lett ugyan, az énekesnő több interjúban is úgy fogalmazott, hogy étel volt otthon, de az apai szeretetet nem tudta pótolni semmi.
Tábori ágyon héderert a barátainál
Alig volt tizenhat éves, amikor eldöntötte, hogy megpróbálkozik betörni a showbizniszbe. Lakása, albérlete nem volt, pusztán egy tábori ágya, amit a barátai otthonában állított fel, hogy legyen hol meghúznia magát. Bárokban, klubokban dolgozott. Amikor egyik nap visszatért édesanyja otthonába, szállást és ételt kérve, az asszony rimánkodott neki, hogy adja fel az álmait, és vállaljon „tisztességes” munkát, de ő hallani sem akart róla. Az ifjú Barbra a hatvanas évek elején különböző New York-i éjszakai klubokban énekelt, s várta a pillanatot, amikor végre felfedezik. Kisebb Broadway szerepekkel kezdte tényleges karrierjét, majd a televíziós műsorok készítői is felfigyeltek rá. Bár még nem számított igazán ismert előadónak, ahhoz ragaszkodott, hogy önazonos maradjon a színpadon. Pont emiatt, amikor az egyik legnagyobb lemezcég szerződést ajánlott neki, Barbra közölte: inkább kevesebb gázsit kér, viszont nem engedi ki a kezéből a készülő korong művészeti irányítását, vagyis teljes beleszólást és döntéshozást akar a lemezt illetően. Az igényessége, a maximalizmusra való törekvése őt igazolta, hiszen debütáló albumával máris Grammy-díjat nyert. Öt évvel később pedig a Grammy mellé egy másik hibátlanul fénylő szobrocskát, az Oscar-díjat is hazavihette a Funny Girlben nyújtott alakításáért. Az éjszakai mulatós évek végleg elmúltak, és egy igazi állócsillag született, Streisand 11 albumot adott ki 1960 óta, és olyan sikeres filmek köthetőek a nevéhez, mint a Hello Dolly!, Mi van, doki!, vagy a Csillag születik. Ő azonban soha, egyetlen percre sem maradt hűtlen nagy szerelméhez, a színházhoz és a zenéhez. 2021-ben megjelent a Release Me 2 című albuma a Billboard 200-as listán a 15. helyen debütált – ezzel pedig ő az egyetlen nő, aki 1960 óta minden évtizedben listavezető lett.
Miniszterelnök és ifjú teniszlegenda is szerette
Viszonylag fiatalon köszöntött be életébe az első szerelem, majd a házasság is: 1963-ban mondta ki a boldogító igent Elliott Gould színésznek. A házasságból egy gyermek született, de a 70-es évek elejére a pár már hivatalos is elvált. Mindennek talán Pierre Trudeau kanadai miniszterelnök lehetett az oka, aki 1969 és 1970 között Streisand párja volt. A férfiügyeit tekintve a sajtó tényleg mindenről beszámolt, semmi nem maradt titokban a lapok előtt, így az sem, amikor 1973-ban összejött a fodrászával, akiből később a nő menedzsere és producere lett. Kapcsolatuk egészen sokáig, majd tíz évig tartott. De hódolói között volt még egy jégkrém birodalom örököse, Don Johnson népszerű színész, ahogyan Richard Gere és Clint Eastwood is. Sokak szeme felszaladt, amikor a 90-es évek elején az akkoriban 50 éves Streisand beleszeretett a 28 éves Andre Agassiba. „Egyetértettünk abban, hogy jók vagyunk együtt, jó párost alkotunk. A közfelháborodás, ami kialakult, csak fűszerezte a kapcsolatunkat”– nyilatkozta később a teniszező, de ez a kapcsolat sem tartott sokáig.
Károly herceg a legnagyobb rajongó
Érdekesség, hogy még számtalan férfival hírbe hozták az énekes-színésznőt, s a legtöbb rövid életű románc volt, de mindegyiknek volt valóságalapja. A szóba kerülő férfiak között volt Bill Clinton és Dodi al- Fayed is. A férfi, aki Diana hercegné utolsó szeretője volt, s, aki ott ült az autóban mellette azon a végzetes párizsi éjszakán. De még ennél is érdekesebb, hogy hírbe hozták Károly herceggel, amiről ő maga is beszámolt. A brit trónörökös maga is elismerte, hogy fiatalon nagyon káprázatosnak tartotta Barbrát. A megismerkedésük történetét már az énekesnő osztotta meg egy tévéműsorban. „1974-ben San Diegóban készítettem egy lemezfelvételt. Károly akkor lehetett 26 esztendős és a Királyi Haditengerészetnél szolgált. Találkozót kért velem, szóval eljött a stúdióba. Megkínáltam egy csésze teával, és azzal mókáztam, hogy ugye nincs kóstolója, hogy mérgezett-e , ugye. Jót nevettünk, és barátok lettünk. Volt, hogy elhívott magához Highgrove-ban, gyönyörű hely. Aztán virágokat küldött egy londoni koncertemre, a virágok pedig a saját kertjéből voltak. Mindezt persze még Diana hercegnő előtt történt. Ki tudja, ha jól játszottam volna ki a kártyáimat, én lehettem volna az első zsidó hercegnő!” – viccelődött a műsorban Streisand.
Hogy ki mellett nyugodott meg? Erre egészen 1988-ig kellett várni, amikor férjhez ment James Brolin színészhez. Bár kettejüknek nem született közös gyermeke, Streisand remek kapcsolatot ápol a férfi korábbi házasságából született három gyermekéből kettővel. Brolin harmadik gyermeke sajnos egyre lejjebb csúszik a lejtőn, és bár mindenfajta támogatást megkapott már a családtól, nem tud talpra állni.
Barbra üzletasszonyként sem utolsó, vagyonát 180 és 200 millió dollárra teszik. Imádja kutyáit, amikor 2017-ben egyik kedvence elpusztult, bejelentette, hogy a coton de tuléar fajtájú eb gyomrából vett DNS-minta alapján két példányban klónoztatta kedves társát, így jelenleg a régi kutyájával teljesen azonos genetikai állományú két szőrpamaccsal, Miss Violettel és Miss Scarlettel osztja meg az otthonát.