Henry Kettner nagyon sokat utazik, a legtöbbször vízparti városokat látogat meg. Gyerekkorától kezdve imád a vízen lenni: sokáig versenyszerűen kajakozott, szinte a Dunán nőtt fel.
„Kilencéves koromtól kezdve űztem a sportot, napi kétszer ültem hajóba, az edzőtáborokban pedig még négy edzésünk is volt – kezdi a hamarosan kezdődő Drágám, add az életed! szereplője. – Anyukáméknak is volt egy motorcsónakja, sokat használtuk, de amikor megszületett a húgom, akkor eladtuk. Évekkel később, az utazásaim során jöttem rá, hogy szeretném képezni magam ezen a téren, ekkor jött az ötlet, hogy elkezdek egy hajósképzést.”
„Először megcsináltam a magyarországi jogosítványt, amivel itthon tudok hajózni, aztán úgy döntött, tovább képzem magam és a tengeri jogsit is leteszem. Olyan gyönyörű, de eldugott helyekre lehet eljutni motorcsónakkal a tengeren, ami más járművel megközelíthetetlen” – mondja Henry, aki a barátnőjét is rávette, hogy vizsgázzon le.
„Rebekának nincs magyar hajósjogsija, de mivel szinte mindenhova együtt megyünk, eldöntötte, hogy ő is megszerzi a hajóvezetői engedélyt, ami a későbbiekben biztosan jól jön majd.”
Az utazóvlogger szeretne majd egy saját hajót, ami egészen közeli terv számára. Nem valószínű, hogy valaha hajóskapitányként keresi majd a kenyerét, de szívesen foglalkozna akár hajós adásvétellel is.