Manuel: „Megérdemelten vagyok ott, ahol vagyok”

V.B.T. | 2022. Május 02.
Manuel sokat dolgozott, hogy ilyen élete legyen.

Manuel Fonogram-díjas lett a hétvégén, ugyanis a VALMAR-ral közös daluk, az Éget a nap lett a közönségkedvenc szám. Az X-Faktorból induló énekes azt mondja, nehéz és hullámvölgyekkel teli út áll mögötte, de mindent megtett azért, hogy sikeres előadóként ismerjék az országban.

Manuel (Fotó: RTL)

„Fontos, hogy az ember munkáját elismerjék és hogy ez számokban is látszódjon, legyen alátámasztható a siker. (…) Maximálisan elégedett vagyok azzal, amit az elmúlt kettő és fél évben, az X-Faktor óta sikerült teljesítenem. Nehéz időszak volt, sok mindent tapasztaltam, sok dolog történt velem, nem volt egyszerű. Sokat dolgoztam, úgyhogy azt gondolom, megérdemelten vagyok ott, ahol most vagyok” – mondta a Fókusz kamerái előtt az előadó, aki korábban depresszióval is küzdött, amit a közösségi oldalán osztott meg a rajongóival. Azóta azonban sikerült kilábalnia a hullámvölgyből.

„Sikerült mindent lezárnom, ami miatt fél évvel ezelőtt még nagyon rossz lelkiállapotban voltam. Most már a barátaim annyira nem ismernek rám, hogy mindig jó kedvem van, azt hiszik, be vagyok állva vagy valami bajom van” – állítja Manuel.

Exit mobile version