nlc.hu
Sztárok
Megvolt az idei első versenye Gömöri András Máténak

„Egyetlen út sem megy zökkenőmentesen” – Gömöri András Máté újabb erőemelő versenyen vett részt

A tavalyi eredményes debütálását követően idén is a nevezők között volt a már profi testépítő kártyával rendelkező Gömöri András Máté, aki egy év alatt összesen 52,5 kg fejlődést hozott.

Gömöri András Máté nem csak a Keresztanyuban és a Budapesti Operettszínházban látható, hanem testépítő révén időnként másfajta színpadon is megmutatja tudását.

Gömöri András Máté

Gömöri András Máté

Idén először múlt hétvégén Debrecenben az IPF Erőemelő Magyar Bajnokságon vett részt. A tavalyi eredményeihez képest – guggolás (212,5 kg), fekve nyomás (145 kg), felhúzás (260 kg) – idén minden területen javítani tudott. A vasárnapi megmérettetésen Máté összetett eredménye 670 kg volt. Guggolásban 240 kg, fekve nyomásban 150 kg, felhúzásban pedig 280 kg szerepelt a neve mellett. Ezek az eredmények az előkelő 10. helyre repítették a színész-sportolót egy brutálisan erős, 27 fős mezőnyben.

Minden számban javítottál a tavalyi eredményedhez képest. Miben különbözött az idei felkészülésed a tavalyitól?

Fantasztikus élmény volt egy ilyen nemzetközileg is kiemelkedő mezőnyben ismételten helytállni. A tavalyi évben az erőemelés inkább eszköz volt, mintsem cél, hogy az őszi testépítő versenyszezonra megfelelő sűrűséget és fizikumot tudjak felépíteni. Utólag most már azt mondhatjuk, hogy ez egy hatékony eszköz volt, hiszen Las Vegasban, az INBA Naturál Olimpián, megszerezhettem a Pro kártyát.

Az első versenyemen tizennegyedik helyen végeztem egy nagyon erős mezőnyben. Idén a célom az volt, hogy felülmúljam a tavalyi eredményemet és előrébb végezzek. Ezt a kitűzésemet sikerült teljesítenem.  Az előző évben nem programozott edzésprogrammal készültem, hanem ahogy én gondoltam, hallottam és ahogyan a testesítő mesterem, Kalas Csaba tanácsolta. Idén ez megváltozott. Tavaly megismertem Fekete Miklóst, a Magyar Erőemelő Szövetség szövetségi kapitányát, a Sirius Lifting Klub fejét, valamint Neszveda Tamás erőemelő edzőt. Idén már az Ő iránymutatásuk szerint, a szovjet módszer szerint készültem 16 héten keresztül, egy előre meghatározott programot követve.

Volt bármilyen nehezítő körülmény a felkészülésed során?

Egyetlen út sem megy zökkenőmentesen, így ez sem. A felkészülésemet nehezítette, hogy január végén pozitív lett a Covid tesztem. Bár nem voltak komoly tüneteim, viszont úgy éreztem, hogy abban az állapotban és a gyors gyógyulásomat szem előtt tartva, jobbat teszek, ha kicsit visszaveszek a tempóból. Február elejére sikerült kilábalnom ebből a helyzetből. Onnantól teljes gőzerővel, valódi gőzmozdony módjára mentünk előre. 

Végezetül milyen volt a hangulat a versenyen?

Nagyon imádom ezt a tipikus versenyhangulatot. Ez a világ sokban eltér a testépítésétől, viszont ugyanolyan vonzó számomra. Már szombaton lementünk Lillával és a kisebbik nevelt fiammal, hogy szurkoljunk a többieknek. Nagy örömöm, hogy Bulcsút is elkezdte érdekelni ez a sportág, rendszeresen edzünk is együtt. Ez az érdeklődés annyira komoly, hogy ha minden jól megy, hamarosan versenyezni is fog. Nagy büszkeség ez számomra.

Az idei év sikerei után Máté bejelentette, hogy jövő tavasszal ismét versenybe száll, célja pedig nem más, mint a 700+ kilogrammos összetett és tovább menetelni a legjobbak felé.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top