nlc.hu
Sztárok
Ő Bajor Lili párja

10 év után megmutatta a párját Bajor Imre lánya: „Tamás nem a külsőm, hanem a személyiségem miatt szeretett belém”

Gyerekkori szerelme akkor is Lili mellett állt, amikor elvesztette az édesapját.

Először mutatta meg a párját Bajor Imre lánya. A 27 éves Bajor Lili 17 évesen ismerte meg Tamást, akiről a BEST magazinnak adott interjúban beszélt első alkalommal.

Bajor Lili

Bajor Lili a Mokka egyik 2019-es adásában (Forrás: TV2 / Mokka – videó)

„Ő Lantos Tamás, 17 éves korunk óta ismerjük egymást, ennek immár 10 éve. Egy dráma tagozatos suliba jártunk. Nagyon szép fiú volt, minden lány odavolt érte. Soha nem gondoltam, hogy valaha is szóba áll velem. Aztán beszélgetni kezdtünk, találkozgattunk, elmentünk együtt Kapolcsra, sátorban laktunk, istenien éreztük magunkat. Így kezdődött… (…) Tamás a filmgyártásban dolgozik, mellette filmrendezőnek tanul” – árulta el Lili, hozzátéve: párja eleinte nem tudta, hogy ő Bajor Imre lánya, sőt azt hitte, hogy Bajor Gizi rokona.

Bajor Lili

Bajor Lili és párja, Lantos Tamás (Forrás: BEST magazin – címlap)

Elmondása szerint egy stresszes időszakuk során egyszer külön is mentek, de hamar visszataláltak egymáshoz. „Egyelőre albérletben lakunk, ide nem szívesen vállalnék gyereket” – vallotta be Bajor Lili, akinek nagy támasza volt a párja és annak családja, amikor édesapja, Bajor Imre 8 évvel ezelőtt elhunyt. 

A fiatal színésznő nem titkolja, testképzavarral küzd, máig összezuhan, ha a külseje miatt bántják. Sőt azt is elárulta, hogy szerelmének más nő az esete: „Ő nem a külsőm, hanem a személyiségem miatt szeretett belém. Nem én vagyok a típusa, de nemrég pont erről beszélgettünk, hogy az évek alatt átformálódott a szépségről alkotott véleménye, az, amit gondol a nőkről. Ő olyannak szeret és fogad el, amilyen vagyok”.

Bővebben a legfrissebb BEST magazinban, amely ezen a héten dupla címlappal jelent meg!

BEST - címlap

BEST - címlap

Olvass még Bajor Liliről az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top