Judy, a Groovehouse énekesnője sokat ad a szülei véleményére, de ha ők az ellenkezőjét mondják annak, amit gondol, nem feltétlenül hallgat rájuk. Erről a Borsnak adott interjúban mesélt, és arról is vallott, hogy neki sikerült meggyőznie az édesapját, hogy menjen elvonóra.
Apa a mai napig azt mondja, hogy nekem köszönheti az életét. Egyszer leszédült az ágyról, majd pár másodpercig nem vett levegőt. Az egész egy örökkévalóságnak tűnt. Akkor azt mondtam neki, én ezt még egyszer nem nézem végig, abba belehalok. Másnap azzal jött be a szobámba, hogy igazam van, tényleg súlyos alkoholista. Egy összeköttetésem révén elintéztem neki az elvonókúrát, már 20 éve nem iszik
– mondta Judy, aki nemrégiben megmutatta ritkán látott testvérét.
Az énekesnő szerint sokan jelezték, hogy baj van, de ő volt az, aki kijelentette, hogy ha nem változtat az életmódján, nem látja többé.
Judy édesapjának pár éve amputálni kellett az egyik lábát. Most 72 éves, és egy otthonban él az énekesnőtől pár utcányira. „Ő akart beköltözni, mert szereti, ha kiszolgálják, sőt kimondottan igényli a társaságot. Gyakran meglátogatom, néha az anyukám is elkísér, akivel rég elváltak” – árulta le az énekesnő.
(Kiemelt kép: Olajos Piroska/smagpix)