nlc.hu
Sztárok

Kulcsár Edina az eljegyzésről mesélt

Kulcsár Edina: „Ha úgy alakul, boldogan mondok igent Márknak”

Kulcsár Edina még egyik kapcsolatában sem érzett ilyen harmóniát.

Kulcsár Edina és G.w.M év elején osztották meg a nyilvánossággal, hogy egymásba szerettek. Azóta összeköltöztek, nemrég pedig egy közös tetoválást is csináltattak. A Blikk készített az egykori szépségkirálynővel egy nagyobb hangvételű interjút, amiben többek között arról is beszélt, hogy nem zárkózik el a házasságtól.

G.w.M és Kulcsár Edina

Fotó: Birton Szabolcs / Central Médiacsoport / Central

„Azt gondolom, ha már úgy döntöttünk, hogy a bőrünk alatt viseljük egymás nevét, jól mutatja, hogy örökre tervezünk. Az önkéntes jósokban pedig csak a rosszindulatot tudom sajnos látni, azt pedig igyekszünk elkerülni. Korábban mindig irigykedve néztem azokat a párokat, akiken látszott a teljes harmónia és csodálkozva kérdeztem, hogy ilyen tényleg van? Amikor pedig megismertem Márkot, rájöttem, hogy velem is megtörténhet. (…) Eddig csak olyan kapcsolataim voltak, ahol vagy az egyik vagy a másik fél szerette jobban a párját, most pedig végre egy olyan szerelemben élek, ahol egyforma intenzitással égnek az érzelmek. Attól, hogy az első házasságom zátonyra futott, nem csalódtam a házasság intézményében és amikor úgy alakul, boldogan mondok majd igent Márknak!” – fejtette ki a lapnak Edina.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top