nlc.hu
Sztárok

Nemi betegségéről vallott Lakatos Levente

Nemi betegségéről vallott Lakatos Levente: „Lelkileg ez nagyon megviselő, mocskosnak érzi magát az ember”

A húszas évei elején lett HPV-s az író.

Lakatos Levente kendőzetlenül őszintén beszélt arról, hogy a húszas évei elején HPV-s lett. Eleinte nem ismerte fel a tüneteket, majd utánaolvasott és rájött, nagy baj is lehet.

„Azt sem tudtam, hogy mi az, erről egyetlen cikkben sem írtak. Volt tünete: apró szemölcs, de nem különösképpen foglalkoztam vele, úgy voltam, hogy majd valamikor intézem… A legtöbb fiatal felnőtt pasas nem szívesen jár orvoshoz, a nemi szervét érintő problémával meg főleg nem szívesen fordul szakemberhez. Aztán egy partnerem jelezte, hogy elkapta tőlem. Megfordult körülöttem a világ. Nem volt elég, hogy kiderült, nemi beteg vagyok, még meg is fertőztem mást, amit természetesen soha nem akartam volna…” – mondta a Blikknek az író.

Lakatos Levente

Fotó: Instagram

„Lelkileg ez nagyon megviselő, mocskosnak érzi magát az ember. Egyébként az egész hosszú távon is kihat, nagyon nehéz felszabadultan szexelni, ha folyton azon agyalsz, elkaphatsz-e valamit a másiktól… Ráadásul két közeli nő ismerősöm is elhunyt HPV okozta méhnyakrákban, tehát abban az időben nem csak én voltam felvilágosulatlan. A HPV-nek utána olvasva rengeteg ijesztő információt találtam. Például, hogy az ember sosem gyógyul ki belőle, gumival is elkapható, és egyébként törölközővel, illetve WC ülőkén is terjed. A hétköznapjaim alapvetően változtak meg, pláne, hogy együtt laktam még a szüleimmel” – nyilatkozta Lakatos Levente.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top